Vadcitrom 60-70 cm bokor

Vadcitrom 60-70 cm bokor

A vadcitrom vagy télálló citrom természetes élőhelye Észak-Kína és Korea. A citrusfélék közeli rokona, ezért az erőteljes vadcitrom magoncokat citrusfélék alanyának is használják. A kis magoncok bonsai neveléséhez is alkalmasak. Sűrűn elágazó hajtásain 3 ovális levélkéből álló összetett sötétzöld levelek fejlődnek. Mélyzöld, merev ágait minden irányban álló, oldalról lapított 6-8 cm-es tövisek borítják, így a vadcitromból kialakított sövény áthághatatlan fallá válik. Tavasszal, a még lombtalan ágain nagy fehér bódító illatú virágok nyílnak, melyekből hamarosan kifejlődik a kezdetben zöld, majd sárgára színeződő, 5 cm átmérőjű citrom. Étkezési értéke nem jelentős, de levével teát ízesíthetünk, birsalmával, naranccsal keverve lekvár készíthetünk belőle vagy héját fűszerként használhatjuk.

Nedves, mészmentes talajban, napos helyen szépen fejlődik. Minden évszakban díszíti a kertet, tavasszal feltűnő virágaival, nyáron, ősszel zöld, majd sárgára színeződő termésével, télen a sötétzöld, csavarodott lefutású, hatalmas tüskékkel borított ágaival. Jól tűri az alakító metszést, amit legjobb kora tavasszal, virágzás után elvégezni.

megvesz
Öntözőrendszer bokor öntöző tüske 360° 0-30l/h Irritec

Öntözőrendszer bokor öntöző tüske 360° 0-30l/h Irritec

Földbe szúrható, közvetlenül a bokor, cserje törzséhez A kifolyó vízmennyiség 0-30 liter/h között szabályozható A bokor öntöző tüske 5/3-as kapillárcsőhöz csatlakoztatható A képek csupán illusztrációk, a tájékoztatást szolgálják, a webáruházban található képek és a valóság között eltérések lehetnek.

megvesz
Cserszömörce 40-60cm bokor zöld

Cserszömörce 40-60cm bokor zöld

A cserszömörce (Cotinus coggygria) a szömörcefélék (Anacardiaceae) családjához tartozik. Egyéb nevei: szumák, cserzőfa, szömörcefa. 3 méter magas bokor. Teljesen fagytűrő.  Fiatal hajtásai és levelei megdörzsölve jellegzetes kesernyés terpentin illatúak. Lombja ősszel mély bíborvörösre (ritkán sárgára) színűek. Sárga, zöld vagy piros fajtáit tudjuk szállítani. 

megvesz
Hóbógyó 50cm, bokor, 2 literes kont.

Hóbógyó 50cm, bokor, 2 literes kont.

1-1,5 m magas terjedő tövű, vékony ágú cserje. Fehéres rózsaszínű virága június-augusztusban nyílnak. Termése gömbölyű fehér bogyó,mely sokáig a vesszőn marad. Talajban nem válogat, a városi klímát is tűri. Cserjecsoportokba, napra és árnyékba egyaránt ültethető.

megvesz
Szárazbab - Inka

Szárazbab - Inka

Szárazbab - Inka Pintó típusú tarkabab. Bokor növekedésű, ostorosodásra hajlamos. Hüvelye éretlen állapotban sötétzöld színű, az érés előrehaladtával cirmos, éretten szalmasárga. Hossza 7-10 cm, benne 4-6 mag fejlődik. A mag halvány drapp alapon barna márványozottságú. Tenyészideje 115 nap. Jó termőképességű fajta. Szárazbabként és kifejtőbabként is felhasználható. Magvetés ideje: április Érési ideje: szeptember

megvesz
BIO RS Chili paprika Aurora bokor

BIO RS Chili paprika Aurora bokor

BIO RS Chili paprika Aurora bokor - CHILI Aurora Kicsi, tömör bokron neveli előbb lila virágait, majd számos termését, amelyek látványosan, lilából sárgán keresztül pirosra érnek. A termések a 10-es csípősségi skálán 5-6-os fokozatot érnek el. Kiválóan alkalmas konténeres és balkon termesztésre!

megvesz
Bokorbab - Saba

Bokorbab - Saba

Bokorbab - Saba Szabadföldi termesztésre alkalmas, bőtermő, zöld hüvelyű bokorbab. A bokor magassága megfelelő tápanyag és vízellátás mellett 45-50 cm. Szárrendszere igen erős. Hüvelyeit magasan fejleszti, koncentráltan érő. Termése zsenge, szálkamentes, 120x8 mm nagyságú. Igen bőtermő, középérésű. Fenésedéssel, baktériumos zsírfoltossággal és a babmozaik vírussal szemben ellenálló. Konzerv- és hűtőipari feldolgozásra is alkalmas. Magvetés ideje: május Érési ideje: július

megvesz
Bokorbab - Saxa

Bokorbab - Saxa

Bokorbab - Saxa Szabadföldi termesztésre alkalmas, bőtermő, zöld hüvelyű bokorbab. A bokor magassága megfelelő tápanyag és vízellátás mellett 45-50 cm. Szárrendszere igen erős. Hüvelyeit magasan fejleszti, koncentráltan érő. Termése zsenge, szálkamentes, 120x8 mm nagyságú. Igen bőtermő, középérésű. Fenésedéssel, baktériumos zsírfoltossággal és a babmozaik vírussal szemben ellenálló. Konzerv- és hűtőipari feldolgozásra is alkalmas. Magvetés ideje: május Érési ideje: július

megvesz
Bokorbab Rocco - TARKA SZÁRAZBAB

Bokorbab Rocco - TARKA SZÁRAZBAB

Bokorbab Rocco - TARKA SZÁRAZBAB Nagymagvú, kifejtő és szárazbabnak való „ fürj bab”Korai érésű, bőtermő, közepesen nagy magvú fajta. A bokor 40-45 cm magasra nő, felálló, indásodásra nem hajlamos. A hüvely és a nagy szemű mag is drapp alapon bordó foltos. Fürj típusú, tarka szárazbab, de zsengén leszedve kifejtőbabnak is nagyon jó választás. Az egyik legnépszerűbb frisspiaci fajta. Bokor típusú, megbízhatóan és bőven terem. A sorközöket tartsuk gyommentesen, és a virágzás kezdetétől rendszeresen öntöz

megvesz
Ribes grossularia (syn.: Ribes uva-crispa) 'Hinnomaki' (Gelb/Gul) - Egres bokor (sárga termésű)

Ribes grossularia (syn.: Ribes uva-crispa) 'Hinnomaki' (Gelb/Gul) - Egres bokor (sárga termésű)

A Ribes grossularia (syn.: Ribes uva-crispa) 'Hinnomaki' (Gelb/Gul) - Egres bokor (sárga termésű) főbb jellemzői: nem fagyérzékeny nem igényel sok napfényt savanyú talajban fejlődik egészségesen, hoz bőséges és finom termést gyümölcse jótékony hatással van az egészségre vitaminokban gazdag bogyói által május-júniusban érik gyümölcse felhasználható dzsem, desszertek készítéséhez

megvesz
Rózsalonc, Ebony and Ivory

Rózsalonc, Ebony and Ivory

A rózsaloncok Észak-Kínában és Koreában őshonos virágos kerti cserjék, melyek megfelelő feltételek mellett hazánkban is sikerrel nevelhetők. Több fajtája közül a Weigela Eva rethke cappuccino barnára színeződő leveleivel díszit. Tojásdad alakú fiatal levelei még élénk sárgászöldek, majd a fényviszonyoktól függően, a kávébarna különböző árnyalataira változnak. Egyenes ágú, 1,5 m magasra is megnövő, lombhullató, sűrű bokor. Májusban-júniusban nyíló tölcséres virágai rózsaszínűek. Elvirágzás után, júliusban

megvesz
Rózsaszín Rózsalonc Rumba 2 lit. kont.

Bordó Levelű rózsalonc, Alexandra

Piros Rózsalonc, Eva Rathke 2 literes kont.

Fürtös áfonya bokor  1 literes konténerben

Fürtös áfonya bokor 1 literes konténerben

A fürtös áfonya az USA keleti partvidékéről származó lombhullató cserje, mely akár 1,5 méterre is megnő. Széles hajtásrendszerű, erős növekedésű bokor. Harang alakú viaszos, fehértől a halvány rózsaszínig változó, csoportosan nyíló virágai tavasszal, 3-4 hétig gyönyörködtetnek. A virágokat a hamvas kék színű, kellemesen savanykás nyáron érő bogyói követik. Gyümölcsfürtje közepes méretű, tömött, bogyói nagyok. Nagy mennyiségben tartalmaz létfontosságú vitaminokat, antioxidánsokat és ásványi sókat. Ízletes

megvesz
Fürtös áfonya bokor 5 literes konténerben