VITAKING BROKKOLI KIVONAT

VITAKING BROKKOLI KIVONAT

Brokkoli koncentrátum a mindennapokra!

A brokkoli a közelmúltban több vizsgálat középpontjába került.


Egészségügyi szempontból előnyös tulajdonságaiért elsősorban a bennük található szulforafán névre keresztelt kénvegyület a felelős. Megvizsgálták ennek kémiai és biokémiai tulajdonságait és mára egy seregnyi adat áll rendelkezésünkre, ami igazolta az eredeti feltevést. Napjainkig több mint 500 olyan vizsgálatot végeztek el, amelynek célja a szulforafán, illetve annak előanyaga, a glükorafanin hatásmechanizmusának és biológiai aktivitásának felderítése volt.


A brokkoli igazi multivitamin és ásványi anyag bomba: jelentős mennyiségű A-, C-, E- és B-vitamint tartalmaz, a benne lévő kalcium pedig erősíti a csontozatot. Sok benne a magnézium a kálium, és a béta-karotin is. Nyomelemek közül nagyobb mennyiségben a vas és a szelén található meg benne. A legértékesebb vegyülete a szulforafán.


A brokkolicsírában a szulforafán előanyaga, a glükorafanin található meg. Ez két módon képes szulforafánná alakulni. A nyers brokkoli összerágásakor a benne található enzimek hatására létrejön. Ezek az enzimek 40 celsius fok körül elpusztulnak, ezért a folyamat csak nyers brokkoli esetén zajlik le így. Főzést vagy párolást követően a hatás másként jön létre. Ez az enzim megtalálható az egészséges bélrendszerben is és mivel a glükorafanin nem hőérzékeny, a folyamat lejátszódik főtt brokkoli esetében is.


Mindennapos fogyasztás: Akár a nyers csírát fogyasztja valaki minden nap, akár a főtt brokkolit, akár a kivonatot kapszulában, a hangsúly a mindennapos fogyasztáson van, amennyiben valamilyen speciális okból kifolyólag fogyasztjuk és nem az íze kedvéért. Tehát egészséges, de sajnos nem épp a legkedveltebb zöldségek egyike.


Szulforafán a brokkolin kívül a karfiolban és a káposztában – és más káposztafélékben – is található, de legnagyobb mennyiségben a friss brokkoliban fordul elő. Az lenne a legideálisabb, ha mindenki friss zöldségformájában jutna hozzá ehhez a fontos tápanyaghoz. De ha ezt nem tudja megtenni, nagyszerű megoldást jelent a hatóanyag koncentrátum kapszulába zárva. Az elérhető kutatási eredmények alapján a brokkolicsíra- és magkivonat tipikus adagolása napi 50–100mg szulforafán-glukozinolát, kisebb adagokra osztva.


Termékünk kapszulánként 500mg koncentrált brokkoli csíra kivonat, ami 400mcg szulforafán (SFN) tartalomra van sztandardizálva.


Minden kapszula 30mg BroccoPhanne® márkájú szulforafán-glükozinolátot (SGS) tartalmaz (koncentrált brokkolicsíra kivonat).


Paul Thornalley professzor szerint: “… fontos lenne a jövőben nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy minél több brokkoli, kelbimbó és káposzta legyen a cukorbetegek étlapján. “Hisszük, hogy jót fog tenni nekik.”


Nézze meg a Vitaking gyógynövény tárának többi készítményét is!

megvesz
Dr.Chen Ördögnyelv kivonat kapszula 60x

Dr.Chen Ördögnyelv kivonat kapszula 60x

Ördögnyelv kivonat kapszula A sikeres fogyókúráért Koncentrált – kapszulázott – formában kombináltuk Önnek a káposzta, brokkoli és árpafű kivonatot egy étrend-kiegészítőben értékes glükomannán rostokkal   Az ördögnyelv kivonat hatóanyaga, a glukomannán hozzájárul a vér normál koleszterin szintjének fenntartásához (napi 4 g bevitel esetén). A csökkentett energiatartalmú étrend keretein belül hozzájárul a testtömeg csökkentéshez (legalább napi 3 g bevitel esetén). A bevitt

megvesz
Iron All - Vas komplex (Vitaking)

Iron All - Vas komplex (Vitaking)

a vas szerepet játszik az immunrendszer megfelelő működésében részt vesz a szervezet energiatermelő folyamataiban a terhesség alatti vasbevitel hozzájárulhat a normális vérképzéshez, ezáltal az anya és a magzat egészségéhez is szükséges az oxigén szervezeten belüli szállításához, valamint a sejtosztódási folyamatokhoz

megvesz
Omega 3 Halolaj (Vitaking)

Omega 3 Halolaj (Vitaking)

Az omega-3 zsírsavak elősegítik a normális vérnyomás megőrzését a rendszeres tengeri hal fogyasztás hozzájárul a vér normál triglicerid szintjének megtartásához, az egészséges szívműködéshez segít fenntartani a normális véralvadást az EPA és a DHA szintén ezekben a problémákban jelent természetes megoldást OÉTI bejegyzési szám: 3578/2008.

megvesz
Fűrészpálma 540 mg - Vitaking-

Fűrészpálma 540 mg - Vitaking-

Termékleírás: A Saw Palmetto a fűrészpálma (Serenoa repens) gyümölcsének kivonata, mely a prosztata megnagyobbodás kezelésében legszélesebb körben alkalmazott növényi kivonat.   Az idősödő férfiak leggyakoribb megbetegedése a prosztata megnagyobbodása. A probléma a leginkább a 40-es éveit betöltő férfiakat érinti. 60 éves korukra a férfiak mintegy 50%-ét, 85 éves korukra pedig már a férfiak közel 90%-át sújtja a prosztata megnagyobbodása, melynek elsődleges oka a dihidrotesztoszteron túlzott termel

megvesz
VITAKING FOKHAGYMAOLAJ KAPSZULA

VITAKING FOKHAGYMAOLAJ KAPSZULA

 Vitaking fokhagymaolaj 1000mg nyers fokhagymának megfelelő tiszta fokhagyma kivonatot tartalmaz. A fokhagymát már 5000 éve fogyasztják az emberek. A világ számos helyén varázsszerként használták ősidők óta: az ókori népek a nyakukban viseltek egy gerezd fokhagymát amulettként, mert úgy gondolták, hogy az megvédheti őket a betegségek ellen. A fokhagyma alliint és alliináz nevű enzimeket tartalmaz. Az alliinből a sejtsérülés hatására különböző vegyületek képződnek: allicin, számos szulfid, melyek a f

megvesz
VITAKING SZERVES MAGNÉZIUM TAURÁT (60)

VITAKING SZERVES MAGNÉZIUM TAURÁT (60)

Szerves magnézium a kiegyensúlyozott hétköznapokért! Kevés ember van tudatában annak, hogy mennyire fontos a magnézium. Az oxigén, a víz és a fő tápanyagok (zsír, protein, szénhidrátok) után, a magnézium a talán egyik legfontosabb építőelem, amire a szervezetnek szüksége van. A Vitaking Szerves Magnézium Taurát terméke kiváló magnézium forrás. A magnézium: -Hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csök­kentéséhez. -Hozzájárul az elektrolit-egyensúly fenntar­tásához. -Részt ve

megvesz
Dr.Chen Lúgosító kapszula 60db

Dr.Chen Lúgosító kapszula 60db

Dr.Chen Lúgosító kapszula 60db Cinkkel a szervezet sav-bázis egyensúlyának fenntartásához. Ásványi anyagot és gyógynövény-kivonatokat tartalmazó étrend-kiegészítő.  A cink részt vesz a szervezet normál sav-bázis egyensúlyának fenntartásában. Számos tényező, a stresszes életvitel, a kiegyensúlyozatlan táplálkozás, a mozgásszegény életmód felboríthatja szervezetünk sav-bázis egyensúlyát, fokozhatja a savas gyökök felhalmozódását. A hozzáadott gyógynövények zöld színüket klorofill tartalmukna

megvesz
Ösztrogén támogató komplex, Life Extension Estrogen for Women, 30 tabletta

Ösztrogén támogató komplex, Life Extension Estrogen for Women, 30 tabletta

Az Estrogen for Women egy növényi alapú formula, amelyet a menopauzában jelentkező kellemetlenségek ellen és az egészséges ösztrogén-anyagcsere támogatására terveztek. Egyetlen tablettában szójaizoflavonokat és hatásos növényi anyagokat, például koncentrált komlókivonatot, brokkoli-, édesgyökér- és chasteberry kivonatot, dong quai-t és még sok mást tartalmaz. A szuperkoncentrált brokkoli kivonat ösztönzi az egészséges ösztrogén anyagcserét és elősegíti az egészséges sejtosztódást. A Dong quai egy ösztrogé

megvesz
Ösztrogén támogató komplex, Life Extension Estrogen for Women, 3x30 tabletta

Ösztrogén támogató komplex, Life Extension Estrogen for Women, 3x30 tabletta

Az Estrogen for Women egy növényi alapú formula, amelyet a menopauzában jelentkező kellemetlenségek ellen és az egészséges ösztrogén-anyagcsere támogatására terveztek. Egyetlen tablettában szójaizoflavonokat és hatásos növényi anyagokat, például koncentrált komlókivonatot, brokkoli-, édesgyökér- és chasteberry kivonatot, dong quai-t és még sok mást tartalmaz. A szuperkoncentrált brokkoli kivonat ösztönzi az egészséges ösztrogén anyagcserét és elősegíti az egészséges sejtosztódást. A Dong quai egy ösztrogé

megvesz
Ösztrogén támogató komplex, Life Extension Estrogen for Women, 2x30 tabletta

Ösztrogén támogató komplex, Life Extension Estrogen for Women, 2x30 tabletta

Az Estrogen for Women egy növényi alapú formula, amelyet a menopauzában jelentkező kellemetlenségek ellen és az egészséges ösztrogén-anyagcsere támogatására terveztek. Egyetlen tablettában szójaizoflavonokat és hatásos növényi anyagokat, például koncentrált komlókivonatot, brokkoli-, édesgyökér- és chasteberry kivonatot, dong quai-t és még sok mást tartalmaz. A szuperkoncentrált brokkoli kivonat ösztönzi az egészséges ösztrogén anyagcserét és elősegíti az egészséges sejtosztódást. A Dong quai egy ösztrogé

megvesz
VITAKING OLIVALEVÉL KIVONAT

VITAKING OLIVALEVÉL KIVONAT

A Vitaking Olivalevél kivonat az olajfa levelének fő hatóanyagát tartalmazza, az oleuropeint. Kapszulánként 500 mg oliva levél kivonatot tartalmaz, melyből 100 mg (20%-a) a sztenderdizált oleuropein. Az olajfa kedvelt, nagy gazdasági értékű növény, melyet 6-8000 év óta termesztenek táplálkozási és orvosi célokra. Az olajfát a görög istenek szent fájaként tartják számon. Az olajfa és termése már több ezer éve a mediterrán népek étrendjének nélkülözhetetlen összetevője. Nem véletlen, hiszen a termésének – a

megvesz
VITAKING PROSTATE COMPLEX (60)

VITAKING PROSTATE COMPLEX (60)

Prostate Complex – gyógynövény kivonatok férfiaknak ♂ A Vitaking Prostate complex három kiváló gyógynövény – a csalán, a fűrészpálma és a kisvirágú füzike – kombinációja, a prosztata normál működéséért. Kis testrész, ami nagy problémát okozhat… A prosztata mirigy egy dió méretű tagja a férfi szaporító szerveknek. Ötven éves kor körül kezdődik és hatvan éves kor felett válik gyakorivá a jóindulatú megnagyobbodása. A mirigy növekedését mai tudásunk szerint a férfiaknál bekövetkező hormonális válto

megvesz
Rhyma Stop orrspray

Rhyma Stop orrspray

Adagolás: 12 hónapon keresztül folyamatosan használható Összetevők: Víz, körömvirág (Calendula Offi cinalis)-kivonat, tömjénfa (Boswellia Serrata)- kivonat, hárs (Tilia Cordata)-kivonat, szemvidítófű (Euphrasia Rostkoviana)-kivonat, bodza (Sambucus Nigra)-kivonat, viola (Viola Odorata)-kivonat, mályva (Malva Silvestris Mauritiana)-kivonat, lándzsás útifű (Plantago Lanceolata)-kivonat, mezei zsurló (Equisetum Arvense)-kivonat, cickafark (Achillea Millefolium)-kivonat, Polyoxyl 40, hidrogenizált

megvesz
Dr. Organic Alumíniummentes golyós dezodor bio szűz kókuszolajjal

Dr. Organic Alumíniummentes golyós dezodor bio szűz kókuszolajjal

Bioaktív bőrápolás Nem tömíti el a pórusokat. Alkoholmentes. Nem tartalmaz parabent, SLS, mesterséges színező- és illatanyagot, ásványi olaj származékokat. Bioaktív, természetes és bio összetevők: kókuszolaj, kókusz kivonat, aloe vera lé, narancs, bergamott olaj, citromhéj olaj, izlandi zuzmó kivonat, E-vitamin, Napraforgóolaj, papaya kivonat, mangó kivonat, kakaómag kivonat, mangosztán kivonat, füge kivonat.

megvesz
Ginkgo Biloba 120mg -Vitaking-

Ginkgo Biloba 120mg -Vitaking-

Termékleírás: Alkalmazzák agyi vérellátási zavar, szédülés, fülzúgás, illetve hallásgyengülés gyógyítására. Jótékonyan hatnak a visszértágulatra, az aranyérre és a lábfekélyre. Az orvosi kutatások szerint hatásos enyhe és közepes depresszió, impotencia kezelésére. A vizsgálatok kimutatták, hogy a páfrányfenyőben lévő flavonoidok hatása miatt jó értágító, biztosítják a bőr és az izmok jó vérellátását, és fokozzák az anyagcserét. Kiváló antioxidáns tulajdonságú, és javítja az agyi vérellátást is. A homeo

megvesz