Sportos, laptop tartós hátizsákot szeretsz vinni a repülős utazásaidra?
Ezt a sportos megjelenésű Vogart Clyde laptop hátizsákot bátran használhatod majd a repülős utazásaidhoz. Méretének köszönhetően kézipoggyászként felvihető a Ryanair, a Wizz Air és egyéb légitársaságok fedélzetére is. Beleférnek a legfontosabb cuccaid egy rövid utazáshoz is!
Mivel mindkét légitársaság méreti követelményeinek megfelel, így kétszer olyan praktikus, hiszen nem kell ezután figyelni, hogy épp melyik járattal utazik az ember.
Tulajdonságai:
kézben és háton is hordható
állítható vállpántok
szivacsos hátrész
2 főrekesz
szivacsos laptop (17") tartó zseb
2 mellékrekesz
Ezt a sportos hátizsákot kézben, valamint állítható vállpántjainak és szivacsos hátrészének köszönhetően háton is kényelmesen is hordhatjuk.
Egyik főrekesze szélesre nyitható, így könnyebben átlátható, valamint benne hálód és gumis rekeszek segítik a pakolást.
Valamint egyik főrekeszén fülhallgató kivezetés is kialakításra került.
A másik főrekeszben került kialakításra a szivacsos, tépőzárral záródó laptop (max. 17 ") tartó zseb, melyben biztonságosan szállíthatjuk készülékünket.
Két elülső mellékrekeszébe pedig a kisebb, illetve a gyorsabban elérendő dolgainkat tehetjük.
A hátizsák megfelel a Ryanair és a Wizz Air poggyász szabályzatának is, azaz ideális mérete miatt kézipoggyászként is magunkkal vihetjük a fedélzetére is, melyre MÉRET GARANCIÁT is adunk!
Méret garancia: ha a Ryanair vagy a Wizz Air valamilyen okból kifolyólag nem fogadja el a táskát kézipoggyászként, nem csak az árát fizetjük vissza (amennyiben visszaküldöd), hanem 5000 Ft bánatpénzt is fizetünk Neked, mellyel az okozott kellemetlenséget szeretnénk kiküszöbölni.
Ne elégedj meg félmegoldással, ismerd meg Te is és válj rajongójává a Roncato csúcsminőségű termékeinek, melyeket egyenesen Olaszországból hozunk Neked!
A belső termékfotó csak illusztráció. A laptophátizsák nem tartalmazza a fotózáshoz használt dekor tárgy(ak)at (pl. fülhallgató).
Masszív és minőségi anyagból készült, strapabíró hátizsák. Szivaccsal borított pántjainak köszönhetően viselete hosszútávon is kényelmes, így mind a hétköznapok, mind egy kirándulás során megfelelő választásnak bizonyul. Elején egy közepes méretű cipzáras rekesz helyezkedik el, ami kisebb tárgyaink tárolására alkalmas. Egyterű, cipzárral záródó.
Wizz Air kis kézipoggyász méretnek megfelelő, laptoptartós hátizsákot keresel, amiben akár pár darab ruha is elfér? Számos praktikus tulajdonsággal bíró, sportosan elegáns, könnyű anyagból készült Vogart férfi laptop hátizsák (Wizz Air kisméretű táska), mely kézipoggyásznak is tökéletes bármely légitársaság, de különösen a Wizz Air járatán. Felviheted a Wizz Air fedélzetére akkor is, ha nem vásároltál elsőbbségi beszállás szolgáltatást, hisz ebben az esetben csak egy speciális méretű (max. 40 x 30 x
Wizz Airre és Ryanairre is megfelelő piros, fekete vagy kék kézitáskát vagy hátizsákot keresel? Ez az újrahasznosított anyagból készült, divatos, laza, sportosan elegáns Gabol Week ECO kabintáska és hátizsák egyben méretének köszönhetően a Wizz Air és a Ryanair fedélzetére is felvihetjük kézipoggyászként! Háromféleképpen való használhatóságának köszönhetően nagyon praktikus, vihetjük a kezünkben, a vállunkon vagy a hátunkon, éppen ahogy kényelmes. Ha ezt a táskát választod, akko
Praktikus, divatos és strapabíró hátizsák. Rendelkezik egy külső cipzáras zsebbel, két kisebb cipzár nélküli belső zsebbel és egy laptoptartó rekesszel. Mérete megfelel a Ryanair ingyenesen felvihető kézipoggyász méreteinek. Patenttal összecsatolható füle egyszerűbb hordozhatóságot biztosít. A hátitáska arany színű cipzárakkal van ellátva, amely néhány esetben a képeken eltérőnek tűnhet a képernyő beállításaitól függően.
Praktikus, divatos és strapabíró hátizsák. Rendelkezik egy külső cipzáras zsebbel, két kisebb cipzár nélküli belső zsebbel és egy laptoptartó rekesszel. Mérete megfelel a Ryanair ingyenesen felvihető kézipoggyász méreteinek. Patenttal összecsatolható füle egyszerűbb hordozhatóságot biztosít. A hátitáska arany színű cipzárakkal van ellátva, amely néhány esetben a képeken eltérőnek tűnhet a képernyő beállításaitól függően.
40 x 30 x 20 cm méretű kézipoggyász. Elérhető piros, fekete, szürke színben is! Unisex és utazáshoz pont jó méret mert kézipoggyászként felvihető a Ryanair gépekre. Rendkívül jól pakolható, hatalmas hely. Egy hosszabb vállpánt is tartozéka, ez levehető!
A hátizsák nagyszerű választás minden stílusos utazáshoz! Ideális Wizzair/Ryanair kézipoggyásznak - megfelel a méretkövetelményeknek (40x20x25) , így ingyenesen felviheted a fedélzetre . Az ingyenes kis kézipoggyász maximális mérete a Ryanair vonalakon - 40 x 25 x 20 cm, súlykorlátozás nélkül (az előtted lévő ülés alá kell férnie) Az ingyenes kis kézipoggyász maximális mérete a Wizzair vonalakon - 40 x 30 x 20 cm, súlya legfeljebb 10 kg (az előtte lévő ülés alá kell férnie) Hátizsák bőröndtartóval
Az ízléses, divatos megjelenésű, praktikus elrendezésű, minőségi Gabol Micro női laptop hátizsák a hétköznapi használathoz illeszkedően vízlepergetős, de nem vízálló anyagból készült, így a benne lévő értékeink biztonságban vannak a kisebb, nagyobb nedvességtől, esőtől. Ideális mérete miatt ingyenesen felvihető a Wizz Air fedélzetére kézi poggyászként, így az értékeinket egy helyen tárolva tudunk repülős utazásra is menni! Tulajdonságai: Egy fő- és hat (kettő elől, kettő oldalt, egy a fe
Masszív és minőségi anyagból készült, strapabíró hátizsák. Szivaccsal borított pántjainak köszönhetően viselete hosszútávon is kényelmes, így mind a hétköznapok, mind egy kirándulás során megfelelő választásnak bizonyul. A laptop hátizsák két nagy rekesszel rendelkezik, amelyek cipzárral zárhatóak. A hátsó rekeszbe kényelmesen és biztonságosan elhelyezheti 15' méretű laptopját, notebookját vagy tabletét. A második rekesz kifejezetten jól pakolható és további sima, illetve hálós zsebek segítik értéktárgyai
A sportosan elegáns és praktikus Vogart Élite laptop hátizsák állítható, szivacsos vállpánttal, és hátrésszel rendelkezik. Kényelmesen viselhető még telepakolt állapotban is, így munkába és iskolába is tökéletesen hordható! Minőségi alapanyagokból készült, melyek biztosítják tartósságát, és több éves használhatóságát. Tulajdonságai: kényelmesen megfogható, a nagyobb méretű kézifogója segítségével állítható, szivacsos vállpánt, mely nem vágja a vállad, bármennyire is megpakolod
Szövet kisméretű utazótáska, amely megfelel a Wizzair és Ryanair Kézipoggyász szabályzatának. Könnyen összehajtható, így üresen kis helyen is elfér. A táska belseje egyterű, a elején helyet kapott egy közepes méretű zipzáros zseb. Vállpántja révén nem csak kézitáskaként, hanem válltáskaként is funkcionál.
Szövet kisméretű utazótáska, amely megfelel a Wizzair és Ryanair Kézipoggyász szabályzatának. Könnyen összehajtható, így üresen kis helyen is elfér. A táska belseje egyterű, a elején helyet kapott egy közepes méretű zipzáros zseb. Vállpántja révén nem csak kézitáskaként, hanem válltáskaként is funkcionál.
Multifunkciós üzleti kivitelű hátizsák. Power bank tárolóval. Wizzair kézipoggyász méret.
Laptop szállításhoz is megfelelő, könnyű, sok rekeszes, szürke színvilágú hátizsákot keresel? A Vogart Tokyo laptop hátizsák sok rekeszes, sportosan elegáns megjelenésű, és max. 17"-os laptop szállítására is alkalmas. A hétköznapi használathoz illeszkedően strapabíró anyagból készült, így hosszútávon számíthatunk rá. A legfontosabb dolgaink nagyon jól elpakolhatóak benne, és a viszonylag szűk fazonjának köszönhetően megőrzi elegáns kinézetét, mert tudjuk kitömni. Tulajdonságai: könnyű
Szövet kisméretű utazótáska, amely megfelel a Wizzair és Ryanair Kézipoggyász szabályzatának. Könnyen összehajtható, így üresen kis helyen is elfér. A táska belseje egyterű, a elején helyet kapott egy közepes méretű zipzáros zseb. Vállpántja révén nem csak kézitáskaként, hanem válltáskaként is funkcionál.