Zamatos turbolya 30 DB MAG

Zamatos turbolya 30 DB MAG

A turbolya ez egyik legszebb és legízletesebb, könnyen gondozható konyhai fűszernövény. Egy évben többször is elvethetjük. Ha tavasszal szeretnénk szedni, legkésőbb szeptemberben ültessük el a magokat. A zamatos turbolya (Anthriscus cerefolium) az egynyári konyhai fűszernövények közé tartozik. Viszonylag gyorsan nő. Fehér virágai ernyős virágzatot alkotnak. A növény levelei hármas vagy négyes tagolásúak. A turbolya viszonylag igénytelen növény. Napon és árnyékos helyen egyaránt jól fejlődik, a hőmérsékletet illetően sincsenek különös igényei. A növények többségének nem megfelelő meszes talaj a turbolyának kiváló. A turbolyát ne hagyjuk magasra nőni, hiszen a fiatal növényrészek a legízletesebbek. Azért, hogy mindig legyen fiatal növényünk a magokat többször is elvethetjük egymás után, hiszen a turbolyából soha nem elég. A turbolyát fűszernövényként salátákhoz vagy egytálételekhez, de a spenóthoz is felhasználhatjuk. Az első turbolyamagokat már kora tavasszal elültethetjük, az utolsó vetést pedig ne hagyjuk július végénél későbbre. A júliusi vetésből fejlődő növényt szeptemberben még felhasználhatjuk. Ha szeptember elején is elvetünk még magokat, akkor azokból a következő év tavaszán, kb. májusban ismét szedhetünk ízletes turbolyát. Ennek a fűszernövénynek az átteleltetés nem árt. A száraz nyári napokon öntözzük gyakran a turbolyát, mert a növekedéshez nagyon sok vízre van szüksége. Ha túl szárazon tartjuk, hamar lekókadnak levelei. A tavasszal vetett turbolya általában 6 hét múlva szedhető, ellenben a nyáron vetett növény már négy-öt hét után felhasználható. A turbolya napos helyen és árnyékban is jól fejlődik. A hőmérsékletet illetően nincsenek különleges igényei.

megvesz
Lakshmi turbolya morzsolt 14g

Lakshmi turbolya morzsolt 14g

Összetevők: turbolya Származási hely: Németország Zellert, mustármagot és szezámmagot is csomagoló üzemben készült termék.

megvesz
FŰSZERNÖVÉNY ZAMATOS TURBOLYA RÉDEI KERTIMAG 0,5 g

FŰSZERNÖVÉNY ZAMATOS TURBOLYA RÉDEI KERTIMAG 0,5 g

A francia konyha fűszere.Erősen ánizs illatú, hidegtűrő növény.

megvesz
Teakeverék csomagolásmentes, Zamatos nyár 50 g (Nagy Mónika)

Teakeverék csomagolásmentes, Zamatos nyár 50 g (Nagy Mónika)

Zamatos nyár Citromfű, fürtös menta, zsálya, rozmaring, rózsaszirom, fehér akác-, bodza virág. Egy kis nyári varázslat.

megvesz
Szafi Reform Paleo Cseréptálban sültek fűszerkeverék 50 g (gluténmentes)

Szafi Reform Paleo Cseréptálban sültek fűszerkeverék 50 g (gluténmentes)

Cseréptálban sültek fűszerkeverék összetevői: só, hagyma, pritamin, fokhagyma, bazsalikom, kömény, turbolya, lestyán, majoranna, zsálya, petrezselyem, tárkony, bors, babér. A termék földimogyorót,diót,zellert,mustármagot és szezámmagot is feldolgozó üzemben készült!

megvesz
Teakeverék tasakos, Zamatos nyár 50 g (Nagy Mónika)

Teakeverék tasakos, Zamatos nyár 50 g (Nagy Mónika)

Citromfű, fürtös menta, zsálya, rozmaring, rózsaszirom, fehér akác-, bodza virág. Egy kis nyári varázslat.

megvesz
Lilatönkű pereszke őrlemény 20 g (Szűcs Márta)

Lilatönkű pereszke őrlemény 20 g (Szűcs Márta)

Gyepek késő őszi gombája, mely zamatos ízével, pörköltek, tejszínes raguk, fasírtok, mártások, töltelékek ízesítéséhez kiválóan alkalmas.Aromás gomba, egyéni érzékenység előfordulhat.

megvesz
TÉPŐSALÁTA RÉDEI KERTIMAG BABY LEAF háromféle 3g

TÉPŐSALÁTA RÉDEI KERTIMAG BABY LEAF háromféle 3g

Tavasztól őszig szakaszosan vethető. A fiatal, zsenge, zamatos levelek 30 nap után már szedhetőek.

megvesz
Déli tőkegomba őrlemény 20 g (Szűcs Márta)

Déli tőkegomba őrlemény 20 g (Szűcs Márta)

A Tisza puhafás (fűz-nyár) ligeterdőiben is termő Déli tőkegomba sajátos, zamatos íze miatt sokoldalúan, fűszerként használható pl. tésztás ételek, töltelékek, levesek ízesítéséhez.

megvesz
Dobozos Friss Datolya 500g

Dobozos Friss Datolya 500g

Zamatos mézédes Prémium datolya Iránból, elolvad a szádba! Csak a mag nem! Friss, cukrozatlan, vajpuha, iráni, extra datolya. Adalékanyagokat, tartósítószert nem tartalmaz!

megvesz
Oregánó 20 g (Nagy Mónika)

Oregánó 20 g (Nagy Mónika)

Oregánó: Az oregánó a mediterrán konyha aromás, zamatos, kissé pikáns ízvilágának egyik alapfűszere. A fűszernövényt az olasz bevándorlók tették népszerűvé szerte a világon.

megvesz
Cserszegi fűszeres, száraz (5Dudás Borászat)

Cserszegi fűszeres, száraz (5Dudás Borászat)

Harmonikus aromájú zamatos Mátrai száraz fehér bor. Elhozza nekünk a magyar föld illatát, kurjongató lányokkal és pajkos srácokkal. Sült almához, kecskesajthoz, gyümölccsel töltött szárnyas húsokhoz ajánljuk.

megvesz
Vargányás erdei gombakeverék szárítmány, 20 g (Szűcs Márta)

Vargányás erdei gombakeverék szárítmány, 20 g (Szűcs Márta)

Zamatos erdei gombák keveréke, melyben a vargánya kellemes ízvilágát a tuskógomba, illetve az érdestinóru emeli még kiválóbbá, így különlegesebbé téve a pörkölteket, leveseket, fasírtokat, töltelékeket, tojásos ételeket. 20 perces hőkezelés után fogyasztható!

megvesz
Vargányás erdei gombakeverék őrlemény, 25 g (Szűcs Márta)

Vargányás erdei gombakeverék őrlemény, 25 g (Szűcs Márta)

Zamatos erdei gombák keveréke, melyben a vargánya kellemes ízvilágát a tuskógomba, illetve az érdestinóru emeli még kiválóbbá, így különlegesebbé téve a pörkölteket, leveseket, fasírtokat, töltelékeket, tojásos ételeket.20 perces hőkezelés után fogyasztható!

megvesz
Felix Fantastic - (halas) válogatás (12x85g)

Felix Fantastic - (halas) válogatás (12x85g)

Minden receptúra puha falatkákat tartalmaz zamatos aszpikban, melynek cicád nem tud majd ellenállni.Az ízük valóban olyan ínycsiklandó, mint a látványuk! - tonhal - lazac - tőkehal - lepényhal

megvesz
Fehér szőlőlé 100% 3 l dobozos (Sipos családi gazdaság)

Fehér szőlőlé 100% 3 l dobozos (Sipos családi gazdaság)

A termék kiváló roboráló- és léböjt kúrához, rendkívül magas ásványi anyag, antioxidáns és vitamin tartalma miatt.Üdítő Italként fogyasztva nem csak zamatos, de rendkívül gazdaságos is, mert - ízlés szerint - akár 3-4 szeresére is hígítható.

megvesz