Zománcművészet – A kezdetektől napjainkig

Zománcművészet – A kezdetektől napjainkig

„Napjainkban az egyik legnépszerűbb kézműves mesterség, a zománcművesség újjáéledésének vagyunk szemtanúi. Hogy megértsük ezt a több ezer éves múltra visszatekintő »zománc-fém« kapcsolatot, meg kell ismerni annak eredetét, történetét.

A zománcnak mint díszítőanyagnak a története csak az ötvösművészet történetével összefüggésben vizsgálható, beleértve természetesen az utolsó három évezred ötvösművészeti, zománctechnikai és kulturális-társadalmi fejlődését is. Ezért azok között a zománctechnikák között kell eligazodni, amelyek meghatározó művészeti korszakokhoz, területekhez és népekhez kapcsolódnak.

Hogy mikor és hol zománcoztak először, vagyis, hogy pontosan mikor kötötték össze először a színes, folyékony állapotú »üveget« a fémmel, valószínűleg sohasem fogjuk megtudni. A zománcozás »tudománya« évszázadokon át többnyire családon belül, apáról fiúra öröklődött. Ez a fejlődés nagy visszatartója volt. A mestereknek ugyanabban az időben, egymástól függetlenül fel kellett találniuk ugyanazt. Minden időben a zománccal díszített ötvösmunkák színes, változatos kialakítása a divattól függött, így technikai fejlődése során a zománcozás lehetett dekoratív-ornamentális, képszerűen figurális vagy uram bocsá’ absztrakt, majd a XX. század ’60-as éveiben az őt hordozó ötvösségről leválva teljesen önálló műfajjá vált.

A könyv e csodálatos díszítőanyag, a zománc alkalmazási módjainak bemutatásán keresztül juttat el bennünket a technikatörténet útvesztőibe, hogy végül világosan lássuk, hogy a zománc a legjelentősebb díszítőanyag az egyetemes művészet történetében.”

IDE KATTINTVA BELELAPOZHAT A KÖNYVBE!



megvesz
A tetoválás 100 éve

A tetoválás 100 éve

Az elmúlt száz év során a tetoválás művészete felküzdötte magát az undergroundból a mainstreambe. Fotókkal gazdagon illusztrált könyvünk ennek a folyamatnak a történetét meséli el a kezdetektől, amikor a tetoválás még csak a tengerészek, a rabok és a társadalom peremén élő emberek önkifejezésének eszköze volt, a hetvenes évek tetoválóreneszánszán át egészen napjainkig, amikor a testművészet már a hétköznapi kultúrának, sőt a sztárkultúrának is szerves része.

megvesz
Magic: The Gathering: Dominaria Remastered Draft Booster Display gyűjtői kártya

Magic: The Gathering: Dominaria Remastered Draft Booster Display gyűjtői kártya

Frissítsd fel a Magic: The Gathering kártyapaklidat! Szerezz be egy displayt, amelyben 36 csomag található - mindegyik csomagban 15 kártya van. Az angol nyelvű kártyák segítségével bújj a varázslók (síkjárók) bőrébe és küzdj meg az ellenséggel bármi áron! A Dominaria Remastered Draft Booster 2023 januárjában jelent meg először, és számos már ismert és nosztalgikus Dominaria kártyát tartalmaz a kezdetektől napjainkig. Van már minden kártyád? Ne hagyd ki a gyűjteményből egyetlen különleges kártyát sem!

megvesz
Magic: The Gathering Dominaria Remastered Collector Booster gyűjtői kártya

Magic: The Gathering Dominaria Remastered Collector Booster gyűjtői kártya

Frissítsd fel a Magic: The Gathering gyűjtögetőpaklidat! Vedd fel a varázslók (angolul Planeswalker vagyis síkjárók) szerepét és küzdj meg az ellenséggel bármi áron! A Magic: The Gathering egy különleges stratégiai kártyajáték, ahol a játékosok varázslókként harcolnak a környezet, szörnyek és más gonoszságok ellen varázslatok segítségével. Ehhez egy pakli kártyára lesz szükséged, amelyben mindent megtalálsz, hogy győztesként kerülhess ki minden harcból. Ez a különleges Magic: The Gathering Dominaria Rem

megvesz
Magic: The Gathering: Dominaria Remastered Draft Booster gyűjtői kártya

Magic: The Gathering: Dominaria Remastered Draft Booster gyűjtői kártya

Fejleszd a Magic: The Gathering húzópaklidat! Vegyél részt a varázslók harcában, és küzdj meg az ellenséggel bármi áron! A Magic: The Gathering egy különleges stratégiai kártyajáték, ahol a játékosok varázslók bőrébe bújnak, és varázslatok segítségével küzdenek a környezet, szörnyek és más gonoszságok ellen. Ahhoz, hogy győztesként kerülj ki minden harcból, szükséged lesz egy pakli kártyára, amelyben mindent megtalálsz. Ez a különleges Magic: The Gathering - Dominaria Remastered Draft Booster 2023 januá

megvesz
Arkham Horror LCG: Wages of Sin Mythos Pack (angol)

Arkham Horror LCG: Wages of Sin Mythos Pack (angol)

Játékos szám: 1-4 fő Játékidő: 60-120 perc Kor: 14+ Nyelv: angol Típus: kiegészítő, kooperatív, történetvezérelt, kozmikus horror, nyomozós kártyajáték, akár szoliter módban is Mechanizmusok: pakliépítés, eltérő karakterképességek, események, akciópontok, változó- és moduláris tábla, push your luck Ha bevédőznéd: 60 db 63,5x88-as védő Ez a Mythos pakli a The Circle Undone Cycle második Mythos kiegészítője. Egy fejezettel bővíti a történetet, amiben a korábbi jóslatunk tovább bonyolódik, a

megvesz
A világ rövid története

A világ rövid története

Hogyan jött létre a világegyetem? Miből keletkezett a Föld? Hogyan alakult ki az élet? Miért nem élnek már a dinoszauruszok? Kik voltak az első emberek? Mikor készültek az első műalkotások? Hol jöttek létre az első nagy birodalmak? Hogyan hatott az emberiségre a tudományok fejlődése, a földrajzi felfedezések, az ipari forradalom és a modern technológia? Hogyan menthetjük meg a bolygónkat? 13,8 milliárd év története 32 oldalon – ez a kötet úgy tekinti át a világ történetét a nagy bummtól napjainkig, ahogy

megvesz
Autobahn

Autobahn

Az Autobahn egy gazdasági stratégiai játék, amely a német autópályarendszer építéséről szól, három korszakon keresztül, a második világháború végétől napjainkig. A Bundes Autobahn Szervezeten belüli igazgatóként a játékosok alakítják a német szövetségi autópályarendszer irányításáért és fejlesztéséért felelős személyeket. Az útépítés mellett a szomszédos országokba irányuló áruszállítás megkönnyítése és benzinkutak építése is feladat lesz, hogy a forgalomból hasznot húzzon a játékos által írányított szerv

megvesz
Autobahn (angol) társasjáték

Autobahn (angol) társasjáték

Játékosszám: 1-4 fő Játékidő: 90-150 perc Kor: 14+ Nyelv: angol Típus: stratégia, gazdasági, szállítós Mechanizmusok: kézmenedzsment, hálózatépítés, fogd és vidd, fejlesztések, szóló mód Nehézség: nehéz (4/5) Ha bevédőznéd: 89 db 45x68-as védő  BoardGameGeek adatlap Kinek tetszene? Aki szereti a történelmi ihletésű játékokat, a vonalábrákat és a kiváló minőségű komponenseket. Kinek nem tetszene? Aki már eleget látta Németország térképét a hasonló hálózatépítős eurókban (Nagyfeszü

megvesz
Az univerzum – A világegyetem „életrajza”

Az univerzum – A világegyetem „életrajza”

Beléptünk a felfedezések és kutatások új korszakába, ami lehetővé teszi számunkra, hogy az űr egyre távolabbi területeit vizsgáljuk meg, és nagymértékben bővítsük az univerzumról szerzett ismereteinket. A távcsövek ma már nemcsak a világűrbe, hanem a távoli múltba is betekinthetnek. A könyv lapjain Paul Murdin eredeti és lélegzetelállító utazásra visz bennünket, végigvezet az univerzum életén, az ősrobbanás első ezredmásodperceitől egészen napjainkig, sőt azon túl is. A csillagászat legújabb felfedezés

megvesz
Kalypso: Tropico 5 Complete Collection (Xbox One)

Kalypso: Tropico 5 Complete Collection (Xbox One)

Elk pzelted m r, milyen lehet egy igaz dikt tor szerep ben d szelegni, gazdas gokat emelni a magasba vagy pp romba d nteni? Az t dik llom shoz rkező Tropico-sz ri ban ism t El Presidente vezet s vel ir ny thatod orsz god gazdas g t, vagy pp rombolhatod porig ellens geid llam t! A Kalypso Media ltal k sz tett Tropcio 5 ez ttal a m sodik vil gh bor kezdet től eg szen napjainkig j tsz dik, gy nyomon k vethetj k a h bor esem nyeit, komoly r szt v llalhatunk a hidegh bor llom saiban, stb. A

megvesz
A Tisza-család krónikája

A Tisza-család krónikája

A borosjenői Tisza-család Magyarország egyik legrégebbi nemesi családja, amely két miniszterelnököt és további nagy formátumú személyiségeket adott az országnak. A Tisza-család krónikája végigveszi a család történetét a homályba vesző kezdetektől, a XIX–XX. század két miniszterelnöke, Tisza Kálmán és Tisza István életének történetén át a közelmúlt viharait átélt örökösökig. A visszatekintésből nem csupán egy nemesi család története tárul föl előttünk, hanem országunk történelme is, továbbá a történelem em

megvesz
PC Mágneses számok - mágneses játék

PC Mágneses számok - mágneses játék

A matematika világa egyeseket tárt kapukkal vár, másoknak már az is komoly erőfeszítésbe kerül, hogy a kerítésen bekukucskáljanak. Ha a gyermekünk a kezdetektől fogva játékosan és interaktívan ismerkedik a számokkal és a velük való zsonglőrködéssel, akkor sokkal nagyobb esélye van arra, hogy az első csoportba kerüljön. Ismerkedj meg játékosan a számokkal! Tartozékok: 39 darab színes számjegyek és matematikai jelek Figyelmeztetés! A termék kis méretű mágneseket tartalmaz. A lenyelt mágnes

megvesz
Útikalauz a fizikához Newtontól Higgsig – Kaslik Gyula: Szindbáddal a negyedik dimenzióban

Útikalauz a fizikához Newtontól Higgsig – Kaslik Gyula: Szindbáddal a negyedik dimenzióban

Könyvünk utazásra invitálja az olvasót a fizika világába. Az út kezdetét és végét két név fémjelzi: Newton és Higgs, de sor kerül a fizikát az emberiség kulturális örökségévé avató kimagasló felfedezők eredményeinek bemutatására is. Szemléletes példákon keresztül kísérjük végig a fizika korszakonként változó fogalomrendszerének változását a klasszikus fizikától napjainkig. Elkalauzoljuk az olvasót egy Föld körüli utazásra, elvisszük a Föld belsejébe, még a csillagok közé is teszünk egy utazást. Betekintün

megvesz
Hősök útja

Hősök útja

A hősök útja csupa kaland és viszontagság. Van, akit a küzdelmek nemesítenek, van akit megrontanak. A hősnek Te jelölöd ki az útját, de az elvetett rúnák nyomán a sors egyengeti. Szerencsére, ha bölcsen választod meg az ösvényt, hősöd beteljesíti majd a sorsát. Hogy tisztalelkű, nemes hősként ér-e oda, vagy olyasvalakiként, akinek kezéhez vér tapad és mellkasában romlott szív dobog, csak a Te döntéseiden múlik! A  Hősök útja társasjátékban  a játékosok egy-egy hőst irányítanak majd, és végigkísérik, sőt,

megvesz
Fallout angol társasjáték kölcsönözhető

Fallout angol társasjáték kölcsönözhető

A Fallout egy poszt-nukleáris időben játszódó társasjáték 1-4 játékos számára. A Bethesda Softworks nagy sikerű videojáték-sorozatán alapuló Fallout minden forgatókönyvét a franchise-ból ismert történet ihlette. A túlélők egy feltáratlan táj peremén kezdik a játékot, bizonytalanul, hiszen nem tuják még, mi vár rájuk ebben az ismeretlen világban. A kezdetektől fogva ugyanaz cél irányítja őket: minden játékosnak fel kell fedezni a rejtett térképet, meg kell küzdeniük a vad ellenségekkel, és fejleszteni kell

megvesz