Irodalom - Magyar irodalom - Drámák

Sajnálatos események – Két tragédia közjátékkal Kádárról

Sajnálatos események – Két tragédia közjátékkal Kádárról

„2019 novemberétől – részben már a járvány idején – írtam két tragédiát és egy közjátékot a XX. század második felének magyar történetéből. Történészek és levéltárosok több évtizedes munkája kellett hozzá, hálával tartozom nekik. Elképedtem, mi minden történt az én életem idején, hihetetlen fordulatokkal szembesültem, amelyekről fogalmam sem volt, annak ellenére, hogy a szereplők közül párat személyesen ismertem. Arra kellett ráébrednem, hogy ezek a történelmi alakok nem kevésbé érdekesek, mint a Shakespe

megvesz
Széljegy – Drámák, dramolettek, hangjátékok

Széljegy – Drámák, dramolettek, hangjátékok

Jelen kötet címadó darabját, a Széljegyet 2018 márciusában nagy sikerrel mutatta be a budapesti Katona József Színház Zsámbéki Gábor rendezésében. A szerző így nyilatkozott művének megszületéséről és fogadtatásáról: „Hallottam egy megtörtént esetet, ez indította el a képzeletemet. Később persze konzultáltam szakértőkkel, ügyvédekkel, jogszabályokat silabizáltam, ingatlanhirdetéseket olvasgattam. A humoreszkek írása közben is szoktam kutatni, nem árt, ha biztos lábon áll az ember. A Széljegy előadásait köv

megvesz