A magyar irodalomban régi hagyománya van annak, hogy legnagyobb költőink, íróink fordításokkal is foglalkoznak. Arany, Babits, Kosztolányi, Tandori, Weöres, csak néhány név a hosszú listáról. Turczi István költő, író, szerkesztő, tanár… és műfordító is már gazdag pályája kezdete óta. A világlíra avatott tolmácsolójaként főként négy kultúra szellemi légterében mozog otthonosan: az ausztrál, a finn, az izraeli és a skót költészet modern klasszikus és kortárs alkotóinak legizgalmasabb munkáit gyűjtötte most
"Az igaz ember feladata, hogy tanulmányozza a hagyományt, és korának nyelvén továbbadja azt. Mindenki evvel próbálkozik, aki bevállalja a dalok áthozását onnan, ahova értük kell menni. Mennyi elvetélt kísérlet, vagy banális és lejárt szövegek keverednek ki a súlyos izzadságszagból, vagy az eredetieskedés sznob kényszere teszi lehetetlenné az egyszerű telitalálatokat. Sok évtizede figyelem, hogy hol bukkan fel a hibátlan és tévedhetetlen üzenet a rakendrollban. Az igazság az, hogy sehol. Sokan nagy erőkkel
„Deodatus nem én vagyok. Még csak nem is hasonlít rám, ami magamra nézve nem feltétlenül előnyös. Fondorlatos bárgyúság lenne bármiféle önéletrajzi kulcsot sejtetni, mert nincs ilyen. Deodatus az én ürügyem a szeretetre. Annak kimondására és elhallgattatására, hogy tartozni kell valahová, és jó tudni, hol van ez. A megérkezés távolról sem térérzés, hanem viszonyítási pont: a szív földrajza. Olyan könyvet szerettem volna írni, amelynek lapjaira az emberek odaképzelhetik saját életük valaha volt és majdani
Az úton lévő költő sosem készülődik, sosem indul: csak viszik a tájak. És újból és újból megérkezik. És ott látogatóba megy. Élő és halott társakkal találkozik, át meg átváltozik. És fényképek készülnek, ahol egymásra néz evilág és túlvilág, és ő velük együtt néz a lencsébe, együtt a Kádár-kor alkonyatával, a gyerek- és felnőttkorral, a világ részleteinek tolongásában. Mégsem idegen ez az „átmeneti ember”, mert sehol sem csodálkozik el a korokon, a váltott színű időkön és nemzedékeken. Úgy vesz részt, hog