Danielle Graf - Katja Seide

Kötődő nevelés 1. - A világ legjobban várt babái, akik most megőrjítenek

Kötődő nevelés 1. - A világ legjobban várt babái, akik most megőrjítenek

Amikor a mi kis napsugarunk egyszer csak a földre hajítja a tányérját…   A lefekvés egy rémálom? A lépcsők előtt a gyerek megmakacsolja magát, és cipelnünk kell? Ahelyett, hogy dührohamot kapnánk mi is, vegyük a kezünkbe ezt a könyvet, amelyből megtudhatjuk, ilyenkor hogyan csillapodhatunk le, vagy mivel nyugtassuk meg a gyereket. A kötet szerzői, akik a szülőknek szóló legnépszerűbb német blog vezetői, segítenek nekünk ebben. Szülőként azt sem árt tudnunk, hogy gyermekeink milyen idegrendszeri vá

megvesz
Kötődő nevelés 2. - Csak semmi kapkodás: 5 és 10 éves kor között

Kötődő nevelés 2. - Csak semmi kapkodás: 5 és 10 éves kor között

A gyerek még csak hatéves, és máris kiborít bennünket? Odahaza nagy a szája, az iskolában meg félénk és csendes? Nos, ez az 5-től 10 évig terjedő életszakasz egyik jellegzetessége, amely különféle új kihívások elé állítja a szülőket. Németország legnépszerűbb gyereknevelési blogjának szerzői jó tanácsaikkal segítenek abban, hogy a szülők idegeskedés nélkül, szeretetteljesen viszonyuljanak gyermekük problémáihoz, ahelyett hogy stresszes légkört teremtenének a mindennapokban, és állandó büntetésekkel prób

megvesz