Dixit 6 - Emlékek

Dixit 6 - Emlékek

A Dixit az utóbbi évek egyik legnépszerűbb és legújszerűbb partijátéka. A játékhoz - a gyönyörűen megfestett, egyedi kártyák és a hozzájuk hasonlóan szürreális játéktábla mellett - csupán némi képzelőerőre és empátiára van szükség. A játék fejlesztője, Jean-Louis Roubira egy francia gyermekpszichológus, és ez valamennyire meg is látszik a játékán, hiszen a játék során nem az agymunkán van a fő hangsúly, hanem az érzelmeken.
A játékban 84 hatalmas, teljesen különböző kártyát találunk, melyek mindegyike részletgazdag, és egy elvarázsolt világ egy szeletét mutatja meg nekünk. Minden kártyán annyi elrejtett apróság van, hogy valószínűleg még a sokadik játék során is találunk újdonságot rajtuk. És épp ez az egyik lényeg. A játék során ugyanis minden körben kijelölünk egy mesélőt, aki a nála lévő hat kártya egyikét kiválasztja, és mond vagy tesz valamit, ami valamilyen formában kapcsolódik ehhez a képhez. A mesélő teljes szabadságot élvez, hiszen mondhat akár csak egy szót, egy mondatot, egy mesét, dúdolhat, énekelhet, mutogathat, semmi sem szab gátat a kreativitásnak. Talán csak az, hogy ne legyen se túl egyértelmű, se túl távoli a kapcsolat.
Ezután minden más játékos is választ egyet a kezében tartott kártyák közül, amiről úgy gondolja, hogy valamilyen módon kapcsolódik a mesélő meghatározásához. Mindenki a választott kártyáját beteszi középre, anélkül hogy megmutatná a többieknek. A kártyákat meg kell keverni, és utána felfordítani őket. Ezután a mesélőn kívül mindenki szavaz, hogy melyik volt az eredeti kártya, melyik indult a mesélőtől.
A mesélő nem kap pontot, ha senki nem találja el, vagy ha mindenki eltalálja, melyik kártya volt az övé, és ez teszi igazán nehézzé a játékot. Nem könnyű csak a társaság egy részét rávezetni az igazságra… de mindez nagy vidámság és sok-sok nevetés forrása lehet! Szinte bárkinek ajánlható tehát ez a játék, kortól és nemtől függetlenül, aki egy kis szórakozásra és vidámságra vágyik.


 


Az asszociációs játékok megkoronázott királya



Ha asszociációs játék, akkor Dixit. A születése óta eltelt nyolc évben rengeteg család és baráti társaság szívét nyerte el ez a játék, és természetesen rengeteg nemzetközi díjat is nyert. Nem csak a legismertebb német Spiel des Jahres-díjat, még a Magyar Társasjáték-díj fődíját is megkapta ugyanabban az évben.






 


Mi a nagy siker alapja? Az egyedülálló játékmenet és a gyönyörűen illusztrált kártyák. Utóbbiaknak fontos szerepük van, hiszen a játék a képzettársításról szól, ehhez pedig szükség van a szép és változatos képekre, amelyek megtermékenyíti gondolatainkat. De ebből még nem derül ki, hogy miről is szól a játék, igaz?
Nyulak versenye a gondolattársítás mezején


Lássuk, mit tartalmaz a doboz! Egyrészt 84 nagyalakú kártyát, rajtuk különös, mesebeli tájak és figurák. Ezek a dobozbelső közepén lévő kisebb nyitott dobozban vannak, amelyet egy rét vesz körül, lapos kövekkel, azokon a szerezhető pontszámok. Az utolsó kövön 30 szerepel, azaz a nyertesnek ezt/ennyit kell elérni. A köveken pedig kis színes nyulak ugrálnak végig, ők lesznek pontjelölőink. Ezenkívül minden nyúl színében van itt még 6 darab szavazólapka, egytől hatig számozva.


Vegyük hát elő a kártyákat, és alaposan keverjük meg. Osszunk minden játékosnak hatot belőle. A kezdőjátékos kiválaszt egyet hat kártyája közül, és fennhangon egy történetet mond róla - ő lesz a mesélő. A sztori persze lehet egészen rövid, egymondatos, vagy akár egy szó, egy mottó is lehet (például egy könyv- vagy filmcím). A lényeg az, hogy kapcsolódjon valahogyan a kiválasztott kép hangulatához, egy figurájához vagy eleméhez. Majd kártyáját lefordítva, hogy senki ne lássa, leteszi az asztal közepére.


Most jönnek a többiek: ők is kiválasztanak egyet lapjaik közül, méghozzá azt, ami szerintük legjobban illik az elhangzott történethez vagy jeligéhez. Ezt a lapot aztán ők is lefordítva középre teszik, és a mesélő megkeveri a letett lapokat. Utána szépen egymás mellett felfordítja őket, és most újra a többieken a sor: ki kell találniuk, melyik

megvesz
Dixit 6 kiegészítő - Memories, vagy Emlékek

Dixit 6 kiegészítő - Memories, vagy Emlékek

Mit kell tudni a játékról? Dixit 6 kiegészítő, varázslatos, meseszép új kártyák a Dixit alapjátékhoz... A Dixit 6 Memories-Álmodozások (Emlékek) kiegészítővel még nagyobb móka a Dixit! Egy meglepő, elbűvölő és fantáziát megmozgató játék, amely a családdal és a barátokkal egyaránt élvezetes!  A sokszoros díjnyertes játék most 84 új, még sosem látott kártyával tér vissza. Merülj el Franck Dion szürreális képeinek világában, ahol fantasztikus szereplők élik költői, vagy furcsán hétköznapi él

megvesz
Dixit 4 kiegészítő kártyák - Eredet

Dixit 4 kiegészítő kártyák - Eredet

Mit kell tudni a játékról? Dixit 4 kiegészítő kártyák a Dixit társasjátékhoz. Dixit 4: Ismét különleges 84 új, egyedi képi világgal bővül a Dixit társasjáték család más festőművész műveivel. A Dixit kiegészítők játszhatók az Dixit alapjátékkal és a sokjátékos (akár 12) Dixit Odyssey változattal is. Ajánlott: 8 éves kortól Játékosok száma: 3-6 fő Játékidő: az alapjátékkal együtt 30 perc A játék nehézségi szintje a BGG szerint: 1.25/5 ( nagyon egyszerű ) Nem találtad meg amit

megvesz
Dixit 10. kiegészítő - Tükörképek

Dixit 10. kiegészítő - Tükörképek

Mit kell tudni a játékról? Dixit 10. rész: Tükörképek - A Dixit 2020-ban megjelent új kiegészítője 84 gyönyörű, új kártyával egészíthetjük ki Dixit gyűjteményünket, hogy olyan asszociációkat mozgasson meg a tudatunkban, amikkel pontokat gyűjthetünk a játékban. Színes, vidám és különleges hangulatú kártyák. Egy újabb stílus keveredik a Dixit kártyáink közé. A Dixit 10 – Tükörképek segítségével a népszerű, Év játéka díjas asszociációs társasjátékot új festményekkel bővíthetjük.  A játékhoz

megvesz
Dixit Jubileumi kiadás - kiegészítő a Dixit játékhoz

Dixit Jubileumi kiadás - kiegészítő a Dixit játékhoz

Mit kell tudni a játékról? A Dixit Jubileum képeinek elkészítésében az összes korábbi Dixit kiegészítő illusztrátora részt vett, hogy lenyűgöző festményeikkel csodálatos világokba röpítsenek. Ajánlott: 8 éves kortól Játékosok száma: 3-6 fő Játékidő: az alapjátékkal együtt 30 perc A játék nehézségi szintje a BGG szerint: 1.17/5( nagyon egyszerű ) Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet: Társasjátékok gyerekeknek Családi t

megvesz
Dixit 5 kiegészítő: Álmodozások

Dixit 5 kiegészítő: Álmodozások

Mit kell tudni a játékról? Dixit 5: Az Álmodozások kiegészítővel még változatosabb a Dixit társasjáték! Repülj el az álomvilágba ezzel az elbűvölő és fantáziát megmozgató játékkal! A Dixit társasjáték a családdal és a barátokkal egyaránt élvezetes! Ezzel a kiegészítővel pedig elég változatos, hogy gyakran újra és újra játszhasson vele a társaság! Ajánlott: 8 éves kortól Játékosok száma: 3-6 fő Játékidő: az alapjátékkal együtt 30 perc A játék nehézségi szintje a BGG szerint: 1.18/5

megvesz
Dixit 3 kiegészítő kártya csomag - Utazás

Dixit 3 kiegészítő kártya csomag - Utazás

Mit kell tudni a játékról? Dixit 3 kiegészítő kártyacsomag a Dixit társasjátékhoz... Dixit 3: Asszociáció, mese, empátia! Xavier Collette kortárs belga festőművész mesés festményeivel illusztrált 84 kártyalapot találhatunk ebben a Dixit 3-as kiegészítőben. Az álomvilágba repítő játék szabályai nem változtak az eredeti társasjátékhoz képest: a mesélő sejtelmes módon elmeséli, hogy a kezében tartott lapok közül az egyiken mi látható.  A többiek saját lapjaik közül kiválasztják azt, amelyik a l

megvesz
Dixit 7 Látomások - kiegészítő

Dixit 7 Látomások - kiegészítő

Mit kell tudni a játékról? A világ legnépszerűbb asszociációs társasjátéka, a Dixit hetedik kiegészítője Marina Coudray grafikusművész keze munkája. A képek a már megszokott módon egységes, mégis sajátos stílust képviselnek, és tökéletesen illeszkednek a Dixit fantasztikus világába, így bármely más kiegészítővel és alapjátékkal keverve tökéletes játékélményt nyújt. Ajánlott: 8 éves kortól Játékosok száma: 3-6 fő Játékidő: az alapjátékkal együtt 30 perc A játék nehézségi szintje a BGG szerint

megvesz
Dixit Odyssey társasjáték

Dixit Odyssey társasjáték

Mit kell tudni a játékról? Dixit Odyssey társasjáték  A Dixit Odyssey egyben önálló játék és egy kiegészítő ( Dixit: Odyssey (kiterjesztés) ) Jean-Louis Roubira Dixit című művéhez , amely 2010-ben elnyerte a német Spiel des Jahres díjat. A Dixit Odyssey játékmenete megegyezik a Dixit játékával: Minden körben egy játékos a mesemondó. Ez a játékos titokban kiválaszt egy kártyát a kezében, majd ad egy szót vagy mondatot a kártya leírására – de nem túl nyilvánvalóan. Minden játékos kiválaszt eg

megvesz
Dixit Disney társasjáték

Dixit Disney társasjáték

Mit kell tudni a játékról? Dixit Disney társasjáték A sokak által ismert, gyönyörű, díjnyertes Dixit társasjáték új, Disney mesés változata. A szabályok változatlanok, ugyanúgy asszociálni kell, csak ebben a játékban csupa mesékhez kapcsolódó csodaszép kártya és bábu van. A Dixit társasjáték 2010-ben az év játéka lett és azóta is töretlen sikernek örvend. Rengeteg kiegészítő kártya jelent már meg hozzá, valamint egy új társasjátékkal is bővült a család, a Stellában bár megmaradt az asszoci

megvesz
Dixit 2 kiegészítő - Kalandok

Dixit 2 kiegészítő - Kalandok

Mit kell tudni a játékról? Dixit 2 kiegészítő, de önállóan is játszható az alap Dixit társasjáték nélkül... Dixit 2 egy önálló társasjátékként is megállja a helyét, de valójában kiegészítő az eredeti Dixit társasjátékhoz. A Dixit kiegészítők játszhatók az Dixit alapjátékkal és a sokjátékos (akár 12) Dixit Odyssey változattal is. 84 vadi új kártya a 2010-es Év Játéka nyertes Dixit társasjátékhoz, de (bár játéktábla nincs hozzá) önálló játékra is alkalmas. Kis méretű doboza ideálissá teszi

megvesz
Dixit 4 - Eredet

Dixit 4 - Eredet

A Dixit társasjáték harmadik kirándulása a képzeletünk határára, mely újabb nyolcvannégy kártyát tartalmaz a játék kedvelőinek legnagyobb örömére. Ebben a kiegészítőben Clément Lefevre festőművész képeivel ismerkedhetünk meg, melyek tematikája a mesék csodálatos világához kötődik. Ezekkel a kártyákkal is képesek lehetünk kifejezni szinte bármit. Hogy ezt majd hogyan fogják értelmezni játékostársaink, azt sosem tudhatjuk biztosan. Kihagyhatatlan, szemet gyönyörködtető, és mulatságos!

megvesz
Dixit 4 - Eredet

Dixit 4 - Eredet

A Dixit társasjáték harmadik kirándulása a képzeletünk határára, mely újabb nyolcvannégy kártyát tartalmaz a játék kedvelőinek legnagyobb örömére. Ebben a kiegészítőben Clément Lefevre festőművész képeivel ismerkedhetünk meg, melyek tematikája a mesék csodálatos világához kötődik. Ezekkel a kártyákkal is képesek lehetünk kifejezni szinte bármit. Hogy ezt majd hogyan fogják értelmezni játékostársaink, azt sosem tudhatjuk biztosan. Kihagyhatatlan, szemet gyönyörködtető, és mulatságos!

megvesz
Dixit - magyar kiadás

Dixit - magyar kiadás

Engedd szabadjára a fantáziád! A Dixit az a társasjáték, melyben a legfontosabb erény a képzelőerő! A játékban szebbnél szebb kártyákat kapnak a játékosok. Mindegyik kártya egyedi illusztrációval ellátott. A kezdőjátékos választ egyet a kezében tartott, gyönyörűen illusztrált kártyák közül, és mond róla valamit: egy szót, egy mondatot vagy akár egy egész kis mesét, mindegy, a lényeg, hogy ne legyen túlságosan egyértelmű az utalás. Ezt követően a többi játékos is választ egy lapot a sajátjai közül, majd ös

megvesz
Dixit - magyar kiadás

Dixit - magyar kiadás

Engedd szabadjára a fantáziád! A Dixit az a társasjáték, melyben a legfontosabb erény a képzelőerő! A játékban szebbnél szebb kártyákat kapnak a játékosok. Mindegyik kártya egyedi illusztrációval ellátott. A kezdőjátékos választ egyet a kezében tartott, gyönyörűen illusztrált kártyák közül, és mond róla valamit: egy szót, egy mondatot vagy akár egy egész kis mesét, mindegy, a lényeg, hogy ne legyen túlságosan egyértelmű az utalás. Ezt követően a többi játékos is választ egy lapot a sajátjai közül, majd ös

megvesz
Stella társasjáték - Dixit játékcsalád

Stella társasjáték - Dixit játékcsalád

Mit kell tudni a játékról? Stella társasjáték - Dixit játékcsalád A Stella, a Dixit család legújabb tagja önálló játékként játszható társasjáték 8 éves kortól és legalább három főtől. Az asszociáció, mint feladat azonos ebben is mint a Dixit-ben vagy az Odyssey-ben. A módszer viszont kicsit más, mert itt a játékmenet fordított. A játékosok a sok szókártya közül véletlenszerűen felfordítanak egyet. Ehhez az egy szóhoz kell a játékosoknak a 4x3-as táblázatban lévő kártyák közül asszociálniuk több

megvesz