Enyhítő körülmények között

Enyhítő körülmények között

Patak Márta novelláinak főszereplői az esendő emberek. Azok, akik olykor még a legaljasabb tetteket is elkövetik – ám ennek láttán ahelyett, hogy felháborodnánk, inkább elfacsarodik a szívünk. Tetteiket megannyi enyhítő körülmény indokolja, már-már követeli. Enyhítő körülménynek elsőként tekintsük a tényt, hogy embernek születtünk… Utána jöhet a többi: azok a helyzetek, melyekbe szükségszerűen belesodródunk. Hogy mikor melyikbe, az a véletlen műve. Így élünk és halunk – enyhítő körülmények között… Ne ítéljünk el senkit meggondolatlanul. Hátha egyszer magunkra ismerünk a sorstengerben.

A Scolar Live című sorozat a 2017-es év nagy irodalmi vállalkozása. Olyan kéziratokat válogatunk be a sorozatba, melyek a kortárs irodalom frissességét testesítik meg és magas színvonalát képviselik. Egyben bemutatkozási lehetőséget biztosítunk induló-újrainduló magyar szerzőknek, „kezdőknek” és „újrakezdőknek” egyaránt, illetve olyan, méltatlanul háttérbe szorított műfajoknak, mint a kispróza és a líra. 2017 áprilisában három kötettel indítottuk útjára a sorozatot: Haklik Norbert (novellák), Herczeg Szonja (novellák) és Ferencz Mónika (versek) egy-egy kötetével.

Részlet:

„A férj elszívta a cigarettát, visszaült a felesége mellé, az asszony orrát megcsapta a dohány meg a füst szaga, ahogy a férj az arcába lehelt, megborzongott, de a férj rá se nézett, nem szólt, a térdére könyökölve latolgatta, vajon elkezdték-e már a második félidőt, bosszankodott, hogy biztos most lesz gól, amikor nem látja, mert hiába ismétlik meg, az már nem ugyanaz, és ettől ideges lett, Hozd már be azt a gyertyát, vagy mondd meg, hol van, és idehozom!, mordult rá a feleségére, mintha ő tehetne róla, hogy elment az áram, de az asszony mintha nem is hallotta volna, ült szótlanul a sötétben, meg se rezzent (…) Aztán támadt egy kósza gondolata, talán már az első pillanatban vissza is hőkölt volna, ha mérlegelni kezd, de nem mérlegelt, Egy életem, egy halálom, történjen végre valami!, letenyerelt maga mellé a kanapén, milliméterről milliméterre kúszni kezdett kezével a férje felé…”

Ha ennyire bonyolult meghalni, inkább élek még egy kicsit.

Patak Márta novelláskötetének címe kétféle értelmezési lehetőséget kínál. Ha elfogadjuk, hogy pusztán a körülmények véletlen egybeesésén, másodpercek törtrészén múlik, hogy gyilkosok leszünk-e vagy áldozatok, ha azt is elfogadjuk, hogy a világ jóval egyszerűbb törvények szerint működik, és persze jóval kiszámíthatatlanabb annál, semhogy a jól begyakorolt osztályozási rend szerint erre vagy arra az oldalra állíthassuk magunkat és másokat, akkor ez a kiszámíthatatlanság már csak emberbarátságból is eleve minősüljön enyhítő körülménynek tetteink vagy mások tetteinek megítélésekor. Egytől egyig esendőek, nyomorultak, kiszolgáltatottak és szánni valóak vagyunk, és még a legaljasabb, a legelvetemültebb tett szereplője láttán is elfacsarodik az ember szíve, hogy hogy lehet ennyire ember módjára embertelen ez a hitvány ember. Elsődleges enyhítő körülménynek tekintsük tehát mindjárt a tényt, hogy embernek születtünk. Aztán utána jöhet a többi enyhítő körülmény, az adott helyzetből következő, melybe esendő emberként szükségszerűen belesodródunk. Hogy mikor melyikbe, az már a véletlen műve, vagy olyan kozmikus erőtérből irányítják, amit az ember még a hatodik érzékével sem képes azonosítani, csupán sejtése lehet róla időnként. Így élünk hát – enyhítő körülmények között…

"Ha közös elemet keresünk a novellákban, akkor talán azt mondhatjuk, a holtponton átlendülve abból a pillanatból indul ki mind, amikor történni kezd valami. Az átlendülés utáni pillanatban jön a felütés. Dőlnek a bábuk, elindul lefelé a lavina – jöhet bármi, csak cselekvésszünet nem.

Az innenső part nem okvetlenül pontos leképezése a túlsónak. Más a meder mélysége, az uszadékfát is másképpen viszi az áramlat itt is, odaát is. Nem egyforma a fenék, innen több a kavics, onnan több a kagyló. A sásost, a nádast, a füzest jobban éri a nap az innensőn, mint a túlsón. Hogyha odaát vagyok, mindig az innensőről álmodom. Ha meg ideát, akkor folyton az onnansón gondolkodom

megvesz
Optillusion Motion Kör logikai játék

Optillusion Motion Kör logikai játék

A kirakó játékhoz kapcsolódó üzeneteket tartalmazó szövegek kombinálásával írjunk: Segítség! A kirakó folyamatosan változik! Te képes vagy ilyen körülmények között is jól teljesíteni? Görgess lentebb és tudd meg! Ezek a mondatok arra ösztönöznek, hogy a játékos kihívást jelentő körülmények között is próbálja ki magát a kirakó játékban. Az ismertetésben hangsúlyozhatjuk a kihívást, a játék rugalmasságát és a játékosok képességét, hogy változó körülmények között is jól teljesítsenek.

megvesz
Optillusion Motion Csillag logikai játék

Sherlock Holmes: The Case of the Treasury Safe logikai játék

Sherlock Holmes: The Case of the Treasury Safe logikai játék

Megkezdődött a folyamat, hogy felfedezd a széf rejtelmeit és visszaszerezd az érmét, amit biztonságos körülmények között letétbe helyeztél. Vajon sikerül neked ezt megtenni?

megvesz
DC Multiverse akciófigura - Hush

DC Multiverse akciófigura - Hush

A bekötözött Hush valószínűleg a legközelebb áll Bruce Wayne-hez Batman összes ellensége közül. A fiatal Tommy Elliot Wayne gyerekkori barátja volt, aki szintén gazdagságban és kiváltságos körülmények között nőtt fel.

megvesz
Iello Mountains of Madness angol nyelvű társasjáték

Iello Mountains of Madness angol nyelvű társasjáték

1931-et írunk. Az expedíció során felfedeztek egy teljesen új, és rendkívül érdekes hegyláncot az Antarktiszon. Csapatod túlélése azonban rajtad áll ezek között a kihívást jelentő körülmények között. Muszáj kommunikálnotok egymással, hogy minden elétek kerülő akadályt le tudjatok győzni. De ami a csúcs felé haladva vár titeket, arra nem voltatok felkészülve… Félő, hogy elvesztitek a józan eszeteket. Vajon képes leszel megérteni magadat annak ellenére, hogy az őrület befészkeli magát az elmédbe?  

megvesz
DC Multiverzum - Akciófigura - Hush - Artist Proof

DC Multiverzum - Akciófigura - Hush - Artist Proof

A bekötözött Hush valószínűleg a legközelebb áll Bruce Wayne-hez Batman összes ellensége közül. A fiatal Tommy Elliot Wayne gyerekkori barátja volt, aki szintén gazdagságban és kiváltságos körülmények között nőtt fel.

megvesz
Flamme Rouge: Peloton (angol) kiegészítő

Flamme Rouge: Peloton (angol) kiegészítő

Még többen játszanátok a Flamme Rouge őrült kerékpározós játékát? Több izgalomra vágytok? A Peloton kiegészítő biztosítja számodra ezeket: akár 12-en is versenyezhettek egymással különböző újításokkal és kiegészítésekkel tarkítva...vajon bármilyen körülmények között TE érnél elsőnek a célba?

megvesz
Apex Legends - Pathfinder póló Velikost: L

Apex Legends - Pathfinder póló Velikost: L

Pathfinder minden jó csapatba beilleszkedik. Nem csak a kedve hihetetlenül jó minden körülmények között, de köteleinek köszönhetően te és csapatod hatalmas távot tudtok megtenni egy szempillantás alatt. Mutasd ki Pathfinder iránti szereteted ezzel a pólóval!  

megvesz
Apex Legends - Pathfinder póló Velikost: XXL

Apex Legends - Pathfinder póló Velikost: XL

Apex Legends - Pathfinder póló Velikost: M

Apex Legends - Pathfinder póló Velikost: S

Anachrony: A végítélet árnyékában kiegészítő

Anachrony: A végítélet árnyékában kiegészítő

Játékosszám: 1-4 fő Játékidő: 60-120 perc Kor: 15+ Nyelv: magyar Típus: sci-fi, kiegészítő Mechanizmusok: változó karakterképességek, munkáslehelyezés Az Anachrony első kiegészítőjében három új modult kapunk a játékhoz: A Végítélet napja - amivel alakíthatjuk a becsapódás időpontját vagy teljesen el is kerülhetjük azt Az Új Föld Hírnökei - amivel exopáncélokat lehet továbbfejleszteni, amire szükség lesz a cudarabb körülmények között A Világtanács őrzői - 6 exopáncélos őrző minivel, a

megvesz
Raid and Trade - CSOMAGAJÁNLAT

Raid and Trade - CSOMAGAJÁNLAT

A Raid Trade egy poszt-apokaliptikus társasjáték 3-5 fő részére. A mindent elsöprő harmadik világháború hamvaiból néhány értékes aranyváros emelkedett fel, reményt nyújtva azoknak, akik a pusztaságban küzdenek a túlélésért. A játékosok felfedezik a modern világ romjait, küldetéseket teljesítenek, csiszolják képességeiket és manővereznek a társadalmi státuszért, hogy egy aranyváros polgáraként értékes helyet szerezzenek maguknak. A Raid and Trade - War on the Streets kiegészítőjében a pusztaság mélyérő

megvesz
Gran Turismo 7 (PS4)

Gran Turismo 7 (PS4)

Legyél akár versenyző vagy alkalmi versenyző, gyűjtő, tuningoló, fényezéstervező vagy fotós - találd meg a számodra megfelelő játékmódok elképesztő gyűjteményében, köztük a rajongók által kedvelt GT Campaign*, Arcade és Driving School* játékmódok között. A legendás GT Simulation Mode* újbóli bevezetésével vásárolj, tuningolj, versenyezz és adj el egy jutalmazó szóló kampányon keresztül, miközben új autókat és kihívásokat oldasz fel. Ha pedig szeretsz másokkal versenyezni, csiszold a képességeidet és

megvesz