Hogyan ne legyen szívás a munka? – Őszinte jótanácsok mindenkinek, aki dolgozik

Hogyan ne legyen szívás a munka? – Őszinte jótanácsok mindenkinek, aki dolgozik

Fergetegesen humoros könyv a munka világáról. A szerző saját bevallása szerint nem önsegítő könyvet írt és nem is karrierútmutatót – okos tanácsaival mégis sok pályaválasztónak, munkakeresőnek vagy munkahelyi változásra vágyónak nyújt segítséget.
Carina Maggar az elmúlt tíz évben sok mindennel foglalkozott: fürdőgolyóktól ingatlanokig mindenfélét árult, pénzért kutyát sétáltatott, blogolt, dolgozott filmstúdióban, szinkronizált, illetve online- és tévéműsorokat is vezetett. Nem igazán követett logikus karrierutat. A munkával kapcsolatos döntéseit általában az alábbi három dolog befolyásolta: a) kétségbeesés, b) spontaneitás, c) intrika. Miközben pillangóként röppent munkahelyről munkahelyre, rengeteg emberrel megismerkedett – némelyikük e kötet lapjain is felbukkan. Több szektorban, környezetben és szerepkörben is kipróbálta magát. Sok-sok különféle emberrel volt dolga, akik karrierjük más-más szakaszában jártak, így lehetősége nyílt megfigyelni, megérteni és megtanulni, hogy ők miként csinálták a dolgaikat.

Könyvében a munka világában létező rengeteg kimondatlan szabályt osztja meg az olvasókkal, hogy senkinek ne kelljen egyedül felgöngyölítenie őket. Hitelesen ír arról, milyen az, ha az ember hibázik, elbukik, kamuzik, süketel, hülyeséget mond vagy hülyeséget csinál, mert ő már mindegyiket elkövette.
„A kezedben tartott könyv (megjelenését tekintve bármily gyönyörű is) a húszas éveim idegeskedésének, bizonytalanságának és zűrzavarának terméke. Ez a kötet átad minden olyan tudást, amelynek én biztosan nagy hasznát vettem volna pályám kezdetén, és amelyek mindenkinek hatalmas segítséget jelentenek, bármely életszakaszban van is épp. Mindegy, hogy 18 vagy 40 éves vagy, garantálom, hogy hasznos lesz számodra ez a könyv. Ha 18 évesen olvasod, akkor olyan dolgokat tanulsz meg belőle, amiket még nem tudtál, 40 évesen pedig olyan dolgokra emlékeztet, amelyeket már rég elfelejtettél.”

megvesz
Keress, találj, mesélj! Vidám húsvét

Keress, találj, mesélj! Vidám húsvét

Végre itt a tavasz, és hamarosan elérkezik a húsvét is! A húsvéti nyuszik keze alatt ég a munka: sok tojást kell befesteni és elrejteni. A gyerekek is alig várják már, hogy felkutathassák a húsvéti tojásokat. Megtalálod a legszebbet? Az újabb Keress, találj, mesélj! képeskönyvből kiderül, hogyan telnek a húsvéti ünnepek a Tapsifüles családnál. A gyerekek megtudhatják, hogyan készülődnek az ünnepre Nyúlföldön, hová rejtik a nyuszik a tojásokat, és hogyan ünnepelnek együtt barátaikkal, az erdő többi lakó

megvesz
Instagram – A brand-, az üzlet- és a közösségépítés 125 szabálya

Instagram – A brand-, az üzlet- és a közösségépítés 125 szabálya

„Kötelező mindenkinek, aki szeretné komolyan venni az Instagramot.” (Alex Woods, Forbes) Az Instagram elengedhetetlen felület minden üzleti vállalkozás számára. A vásárlók 60 százaléka fedez fel új termékeket ezen a platformon. De hogyan kell hatékonyan használni? Jodie Cook közösségimédia-szakértő világossá és könnyen érthetővé teszi, ami elsőre bonyolultnak tűnhet: 125 szabályt fogalmaz meg, egyszerűen kezelhető és hatásos eszközzé téve így az Instagramot. Jodie végigmegy az üzleti profil működtet

megvesz
Borikönyv – Jelenetek Péterfy Bori életéből

Borikönyv – Jelenetek Péterfy Bori életéből

„Péterfy Bori őszinte, giccsmentes (eddigi) életrajzát tartja kezében a nyájas olvasó. Tóth Júlia Éva színház-, pop- és Boritörténete hézagpótló, szókimondó vallomás, mely a rockéletrajzok alapműve leend. Nem kap itt senki ételrecepteket, életmódtanácsokat és lapos igazságokat a kilencvenes évek Libellájának nagy túlélőjétől. A Borikönyv – Jelenetek Péterfy Bori életéből sokkal izgalmasabb mű, ahol a költészet színpadáról stage divingol a főhős a valóságba és vissza a színpadra. Megismerjük a fr

megvesz
Dinoszauruszok (Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv)

Dinoszauruszok (Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv)

A Ravensburger Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv sorozatának e kötete a dinoszauruszokkal ismerteti meg az önállóan olvasó kisiskolásokat. Mikor éltek a dinoszauruszok? Hogyan terjedtek el az egész Földön? Miért haltak ki a dinók? Kik a leszármazottaik? Hogyan éltek a dinók? Hogyan védekeztek? Melyek a csúcstartó dinók? Mi az az őskövület? Miről mesélnek a dinónyomok? Hogyan állítják össze a dinocsontvázakat? A Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv sorozat a népszerű, kinyitható ablakokkal készült Mit? Miért?

megvesz
A foci (Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató)

A foci (Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató)

Mit hordanak a focisták? Hogyan néz ki a futballpálya? Hogyan zajlik egy focimeccs? Milyen szabályok vannak a fociban? Milyen focival kapcsolatos foglalkozások vannak? Mi az edző feladata? Hogyan lehetsz bajnok? A Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató sorozat a népszerű, kinyitható ablakokkal készült Mit? Miért? Hogyan? sorozat tematikáját követve az óvodás gyerekeket érdeklő témákat dolgozza fel. A kötetek tömören összefoglalt tudományos ismereteket és több mint 300 visszaszedhető matricát tart

megvesz
Hogyan legyél TikTok-sztár

Hogyan legyél TikTok-sztár

Elkezdtél posztolni a TikTokra, de a videóid nem kapnak annyi lájkot, mint vártad? Ez a zsebkönyv tele van olyanok tanácsaival, akiknek már sikerült milliós követőtábort építeni. Vágj bele te is! TikTok-sztárok és a téma szakértői mondják el a tapasztalataikat: hogyan érj el több száz ezres vagy milliós megtekintést, hogyan tedd a videóidat könnyen fogyaszthatóvá, hogyan alakítsd a legfrissebb trendeket a saját stílusodnak megfelelően, hogyan vágd meg a videókat, és – mind közül a legfontosabb – hogyan

megvesz
Segítsünk, osztozzunk, béküljünk ki! – Mit? Miért? Hogyan? Mini (40.)

Segítsünk, osztozzunk, béküljünk ki! – Mit? Miért? Hogyan? Mini (40.)

A Ravensburger gyermekkönyvsorozatának e kötetéből az apróságok megtudhatják többek között, hogyan lehet jól kijönni másokkal, mire jók a szabályok, hogyan kell egyezséget kötni, hogyan lehetünk figyelmesek egymással. Ismerjük meg a világot, lépésről lépésre – együtt, minden nap. A Mit? Miért? Hogyan? Mini sorozat a legkisebbekkel ismerteti meg környezetünk titkait. Kötetei egyszerű és szemléletes válaszokat adnak a kicsik kérdéseire. A játékos elemek, a kedves rajzok, a kinyitható ablakok és a kornak

megvesz
Lovak (Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató)

Lovak (Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató)

Mi az a lovarda? Hogyan kell ápolni a lovak szőrét és patáját? Milyen felszerelésre van szükség a lovagláshoz? Miért kell a lovakat patkolni? Hogyan lehet megtanulni lovagolni? Hogyan lehet lovon tornázni? A Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató sorozat a népszerű, kinyitható ablakokkal készült Mit? Miért? Hogyan? sorozat tematikáját követve az óvodás gyerekeket érdeklő témákat dolgozza fel. A kötetek tömören összefoglalt tudományos ismereteket és több mint 300 visszaszedhető matricát tartalmazna

megvesz
Energiakontroll

Energiakontroll

Szeretnél minden reggel úgy felkelni, hogy energiával teli, boldog napod legyen? Ha megfelelően gondoskodsz a kis energiaközpontjaidról, a mitokondriumaidról, akkor ezt fokozatosan elérheted. Fontos tudnod, hogy az életminőségünket nagymértékben meghatározza az energiaszintünk. Az Energiakontrollban a holland szerző elmagyarázza, hogyan befolyásolja a táplálkozásunk a sejtjeinkben található billió kis energiagyárat. Érthetően leírja, hogyan lehet szó szerint több energiát enni. Mindezt kiegészíti a konyh

megvesz
A szelfi művészete. Hogyan készíts profi önarcképet

A szelfi művészete. Hogyan készíts profi önarcképet

Szeretnéd, hogy a közösségimédia-profilod szebb, igényesebb, különlegesebb legyen? Ennek a könyvnek a segítségével megtanulhatod, hogyan készíts lenyűgöző, művészi önarcképeket. A mai világban anélkül létezni, hogy jó fotóid lennének magadról, lehetséges, de nagy hátrányokkal jár. A szelfi művészete végigvezet az úton az alapoktól: milyen felszerelést használj, hogyan pózolj, milyen legyen az arckifejezésed, a ruhád, mire figyelj a kompozícióval és a fénnyel kapcsolatban. Egy szelfi posztolása alkalom

megvesz
Dinoszauruszok (Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató)

Dinoszauruszok (Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató)

Melyek voltak az első dinoszauruszok? Milyen volt a Föld a jura időszakban? Mikor élt a legtöbb dinoszaurusz? Milyen állatok éltek a tengerekben? Hogyan kapták el zsákmányukat a ragadozók? Hogyan védekeztek a dinoszauruszok? Hogyan kutatnak a dinók után? A Mit? Miért? Hogyan? Matricás foglalkoztató sorozat a népszerű, kinyitható ablakokkal készült Mit? Miért? Hogyan? sorozat tematikáját követve az óvodás gyerekeket érdeklő témákat dolgozza fel. A kötetek tömören összefoglalt tudományos ismereteket és

megvesz
Abszolút lány

Abszolút lány

Hogyan lesz a lányból nő? A felnőtté válás folyamatának fontos, ugyanakkor meglehetősen zűrös időszaka a serdülőkor. A kamasz gyerekek mindenféle testi és lelki változásokon mennek keresztül. Ebből a könyvből a serdülő lányok megtudhatják, hogy valójában mi és miért változik bennük. Életkoruknak megfelelő, őszinte válaszokat kapnak a barátság, szerelem, szexualitás és felnőtté válás témájában felmerülő 99 kérdésre, többek között ezekre: Mitől lesznek a lányok egyszer csak magasabbak a fiúknál? Szép vagy

megvesz
Logódesign – Ötlettár – Inspiráció 50 mestertől

Logódesign – Ötlettár – Inspiráció 50 mestertől

A Scolar Kiadó portfóliójának hosszú ideje egyik legfontosabb elemét jelentik a designkönyvek. A Scolar Design-sorozat egyes kötetei a világ más tájain dolgozó grafikusok keze alól kikerülő munkák bemutatásával kitekintést nyújtanak a design aktuális nemzet­közi trendjeire, friss ötleteket, inspirácót adnak ter­vező­grafi­kusnak és megbízónak egyaránt. A logót egy cég arculatának egyik legfontosabb elemeként tartják számon, épp ezért tervezésük a legnagyobb szakmai kihívást jelentő feladatok közé tartozi

megvesz
Hogyan mondj igent vagy nemet – Könyv a szabadságról, a választási lehetőségekről és a beleegyezésről

Hogyan mondj igent vagy nemet – Könyv a szabadságról, a választási lehetőségekről és a beleegyezésről

Miért olyan fontos a beleegyezés? Hogyan tarthatod tiszteletben mások határait, és hogyan kérheted őket ugyanerre? A kamaszoknak szóló kötet egészen az alapoktól mutatja be, hogyan adjuk beleegyezésünket, illetve hogyan kérhetjük mások beleegyezését az élet bármely területén. A dizájnos útmutató érthetően és humorral magyarázza el a beleegyezés, a választás lehetősége és az asszertív viselkedés fogalmait, és azt is, hogy mindez miért olyan fontos számunkra a hétköznapokban.

megvesz
Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv Robotok

Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv Robotok

A Ravensburger Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv sorozatának e kötete a jelen és a jövő robotjaival ismerteti meg az önállóan olvasó kisiskolásokat. Hogyan működik egy robot? Milyen egy humanoid robot? Mi mindent tudnak a robotok? Milyen munkát végeznek a robotok a gyárakban? Mi az a mesterséges intelligencia? Hogyan tanulnak a robotok? A Mit? Miért? Hogyan? Olvasókönyv sorozat a népszerű, kinyitható ablakokkal készült Mit? Miért? Hogyan? sorozat tematikáját követve a 7–9 éves gyerekeket érdeklő témákat

megvesz