Lakodalmas nóták és köszöntők 2

Lakodalmas nóták és köszöntők 2

Lakodalmas nóták és köszöntők 2
Tartalomjegyzék:



A cigányok sátora
A cigányok, sej, haj, úgy élnek
Ahogy én szeretlek nem szeret úgy senki
A kanyargó Tisza partján
Akácos út, ha végig megyek rajtad én
A kis Kató
A monoki fűzfának, de magas a teteje
A szeretőm dunántúli
A szögedi sürgönypózna
Asszony lesz a lányból
A virágnak megtiltani nem lehet
Az alispán lánya
Az a rendes iparos
Az a szép, akinek a szeme kék
Az árgyélus kismadár
Az egri ménes mind szürke
Az én anyámnak nincs selyemruhája
Az én jó apámnál
Azért csillag, hogy ragyogjon
Azt mondják, nem adnak
Áll a malom
Állj be Berci katonának
Által mennék én a Tiszám ladikon
Árok is van, gödör is van
Balatoni nóták
Barna kislány
Befordultam a konyhára
Bíró uram, bíró uram bevádolok valakit
Bujdosik az árva madár
Csak egy kislány van a világon
Csárdás kiskalapot veszek
Cserebogár, sárga cserebogár
Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok
Csitt, csak rózsám hallod
Dalolgatok úgy, mint régen
Darumadár fenn a légben
Darumadár útnak indul
Debrecenbe kéne menni
Debrecenbe voltam
Eger városa
Egy kicsi ház van a domb tetején
Egy rózsafán megszámoltam száz rózsát
Ej, haj, gyöngyvirág
Elment Lidi néni a vásárba
Eltörött a hegedűm
Eltörött a kerekem
Ennek a kislánynak rövid a szoknyája
Erdők, völgyek szűk ligetek
Erdő szélen nagy a zsivaj, lárma
Eresz alatt fecskefészek
Eresz alatt fészkel a fecske
Erre gyere, ne menj arra
Esik eső csendesen
Este van már
Este van már, késő este
Ez a vonat most van indulóban
Ezekkel a sofőrökkel baj van
Ezért a legényért nem adnék egy almát
Édesanyám is volt nékem
Édesanyám, kedves anyám
Édesanyám kösse fel a kendőt
Édesanyám te jó asszony
Én borsodi gyerek vagyok
Érik a, érik a búzakalász
Fagyban, közepében a télnek
Falu végén van egy ház
Farkas Ilka bő szoknyája
Feketeszem éjszakája
Felszállott a kakas a létrára
Férjhez megyek anyám
Galambszívet örököltem
Gerencséri utca
Gólya csárdás ( Hosszúlábú gólya )
Gyere Bodri kutyám
Gyöngyvirágos kiskertedben
Ha Dunáról fúj a szél
Hajlik a jegenye
Hajlik a rózsafa
Hajnalom, csillagom
Halkan pengesd
Halljátok cigányok
Hamis a rózsám
Házasodom nemsokára édesanyám
Hogyha ír majd édesanyám
Hol a botom, a kalapom
Ici-pici kis galambom
Itt hagytak az álmok
Írom a levelem
Jaj, de nagyon régen volt, de soká lesz
Jaj, de szépen muzsikálnak
Jaj, de szép kék szeme van magának
Jegenyefán fészket rak a csóka
Jön már a bika
Kár valakit visszahívni
Kéket nyílik a nefelejcs
Kék nefelejcs
Késő minden kisöreg
Két pár csókot egy végből
Két száll pünkösdrózsa
Kétszer kettő, sosem három
Ki a Tisza vizét issz
Kinyílt a rózsa
Kiskereki betyárcsárda
Kisterenyén húzzák a hat órát
Komámasszony kakasa
Kukorékol a kiskakas
Lakodalom van a mi utcánkba
Lányok, lányok
Látod babám
Lemondás
Leszakadt a pincelakat
Lehullott a rezgőnyárfa aranyszínű levele
Magas a kaszárnya
Magas jegenyefán sárgarigófészek
Maros menti fenyves erdő aljában
Megdöglött a bíró lova
Megy a gőzős Kanizsára
Meguntam az életemet
Meredek a pincegádor
Még azt mondják nincs boszorkány Szegeden
Mikor eszembe jutsz, mintha tavasz volna
Mikor én még legény voltam
Minek turbékoltok
Most kezdődik a tánc
Nagybujáki lányok Isten veletek
Nagyságos kisasszony felmászott a fára
Nádfedeles kis házikóm
Nem akar az ökörcsorda legelni
Nem jön levél
Nem kell a szőke énnekem
Nem zörög a haraszt
Nincsen pénzem
Nótás kedvű volt az apám
Nyisd ki babám zöldre festett kapudat
Országúton hosszú a jegenyesor
Öregember vagyok én már
Öreg zenész nem tanul új nótát
Őrmester úr egy belevaló gyerek
Őrmester úr fekete subája
Paprika só
Páros csillag az ég alján
Piros pünkösd napján
Piros rózsák beszélgetnek
Rácsos kapu
Régi székely himnusz
Részeg vagyok rózsám
Röpülj páva, röpülj
Sárga csebogár
Sárga csizmát visel a babám
Sej,liba,liba (utca-utca)
Sej, Nagyabonyban csak két torony látszik
Semmi babám, semmi
Sudár magas
Suhanc legény koromban
Suszter

megvesz
Lakodalmas nóták és köszöntők 1

Lakodalmas nóták és köszöntők 1

Lakodalmas nóták és köszöntők 1  Tartalomjegyzék: Ablakomba besütött a holdvilág A csitári hegyek alatt A horgosi csárda ki van festve Akkor szép az erdő mikor zöld Alma a fa alatt A menyasszony akkor szép Amott legel A rátóti legények Bazsa Mári libája Befogom a lovam Csak, csak, csak az esik nékem keservesen De szeretnék hajnal csillag lenni Egy rózsafán megszámoltam száz rózsát Elindultam a nagy útra Elindultam szép hazámból Ellőtték a jobb karomat Elmegyek, elme

megvesz
Van egy kis borozó (Lakodalmas, Cigány, Diszkódalok)

Van egy kis borozó (Lakodalmas, Cigány, Diszkódalok)

Roma dalok, lakodalmas rock és disco zene Hoffmann Sándortól.

megvesz
Lakodalmas nóták és köszöntők 4 + CD

Lakodalmas nóták és köszöntők 4 + CD

TARTALOMJEGYZÉK Adott Isten szekeret A kisfröccs nóta A Tisza, a Duna zavarodik Álom, álom mért nem jössz a szememre Barna kislány ablakába Bodri kutyám Búcsúzom most tőled Csak azért is dongó Csebogár Egy asszonynak van vagy kilenc lánya Ellopták a szívemet Elmegyek a parlamentbe Ennek a gazdának Ennek a kislánynak Eresz alatt fészkel a fecske Esik eső, zúg a gát Ez a kislány tehenet fej Éljen soká Érik a ropogós cseresznye Fájva jó szeretni Felkérjük a násznagy

megvesz
Lakodalmas nóták és köszöntők 3

Lakodalmas nóták és köszöntők 3

TARTALOMJEGYZÉK   A laktanya udvarán A faluban nincsen legény A szegedi csikós A tokaji dombtetőn integet a szeretőm Azt mondja a Jóska Azt mondják, hogy légy esett a boromba Beterelték a ménest a karámba Bort iszunk mi ugye pajtás Csak titokba akartalak szeretni De szeretnék az erdőbe Erre megyek én Este száll a fecske Estét harangoznak a toronyba Ezt a kislányt Ezt a kislányt nem az anyja neve

megvesz
A tavaszhoz - Petőfi Sándor megzenésített versei

A tavaszhoz - Petőfi Sándor megzenésített versei

TARTALOMJEGYZÉK A tavaszhoz A virágnak megtiltani nem lehet Befordultam a konyhára Csámpás legény Cserebogár Elvennélek én, csak adnának Erdőben Ereszkedik le a felhő Érik a gabona Fa leszek, ha fának vagy virága Feltámadott a tenger Fürdik a holdvilág Füstbe ment terv Honfidal Juhászlegény Megy a juhász a szamáron Nemzeti dal Reszket a bokor, mert Rózsabokor a domboldalon Szemrehányás Szeptember végén Távolból Verseim Kossuth nóták (Harmóniajelzéssel és

megvesz
Weiner Leó  Három magyar népi tánc

Weiner Leó Három magyar népi tánc

Weiner Leó  Három magyar népi tánc A zongorázó ifjúság részére, vonószenekarról zongorára, négy kézre átírta a szerző Hangszer/letét: Zongora négykezes Műfaj: Pedagógiai előadási darabok Korszak: XX. század Nyelv: magyar, angol, német Terjedelem: 28 oldal Formátum: 30,2 x 23 cm (Bach quer) Súly: 0,113 kg Megjelenés dátuma: 1960 Kiadó: Universal Music Publishing Editio Musica Budapest Cikkszám: 3232 ISMN: 9790080032329 Tartalomjegyzék 1. Lakodalmas 2.Incselkedő 3.Rókatánc

megvesz
Perecesi lakodalmas 2

Perecesi lakodalmas 2

TARTALOMJEGYZÉK   Ahol én elmegyek még a fák is sírnak Asszony, asszony, az akarok lenni A faluban nincs több kislány csak kettő A kapuban a szekér A menyasszony pendelye A menyasszony szép virág A szegedi halastó A szegvári virágos kert alatt Az ürügi faluvégén Áll a malom, áll a vitorlája Búsan szól a kecskeméti öreg templom nagy

megvesz
Túl a vizen. Népi furulyamuzsika Magyar és román dallamok blockflötére, fuvolára, klarinétra, oboára, tárogatóra, szaxofonra

Túl a vizen. Népi furulyamuzsika Magyar és román dallamok blockflötére, fuvolára, klarinétra, oboára, tárogatóra, szaxofonra

Túl a vizen. Népi furulyamuzsika Magyar és román dallamok blockflötére, fuvolára, klarinétra, oboára, tárogatóra vagy szaxofonra Kotta és CD Szerkesztette és az átiratokat készítette Nesztor Iván Hangszer/letét: Furulya, Fuvola, Klarinét, Oboa, Szaxofon, Tárogató, Egyéb népi hangszerek Műfaj: Népzene, Pedagógiai előadási darabok Nyelv: magyar, angol Terjedelem: 80 oldal Formátum: Bach (23 x 30,2 cm) Súly: 0,28 kg Első megjelenés: 2009. március Kiadó: Editio Musica Budapest

megvesz
Hosszú, fekete haj  Vidám dáridós nóták

Hosszú, fekete haj Vidám dáridós nóták

TARTALOMJEGYZÉK   A cigányok falun úgy élnek Ancsóka A vonatra, a vonatra felszálltam Bazsarózsa a kertben Beteg az én édesanyám Bíró mulat a csárdában Cigánysoron nem merek eljárni Dzselem Egy asszonynak kilenc lánya Egyem Róza a szemedet Ej, haj, Boldizsár Elindult már a cigánykaraván Elmentem én az erdőbe Elszakadt a fekete bőrcsizmám Elvágtam az ujjam Ennek a kislánynak Én a drótos ládából is megélek Én a téglagyárban lakom Én Istenem tégy egy csodát Én vagy

megvesz
Bartók Béla 33 duó két gordonkára a 44 hegedűduó című sorozatból

Bartók Béla 33 duó két gordonkára a 44 hegedűduó című sorozatból

Bartók Béla: 33 duó két gordonkára a 44 hegedűduó című sorozatból Átírta és ujjrenddel ellátta Pejtsik Árpád Hangszer/letét: Gordonkák Sorozat: Bartók átiratok Nyelv: magyar, angol, német, francia Terjedelem: 36 oldal Formátum: Bach (23 x 30,2 cm) Súly: 0,163 kg Első megjelenés: 2016. március Kiadó: Editio Musica Budapest Zeneműkiadó Katalógusszám: 14961 ISMN: 9790080149614 Bartók Béla 1931-ben, a német hegedűpedagógus, Erich Doflein ösztönzésére komponálta 44 hegedű

megvesz
Dáridós  lakodalmas rock 1

Dáridós lakodalmas rock 1

TARTALOMJEGYZÉK   Akácfa hullajtja a levelét Amerre én járok A vén cigány Aranyos hintó Álom – álom Bye, bye, lány Cigányszív Cigány vagyok Csalogány Csörög a pénz Egyetlen szerelem Egy kis boldogságra vágyom Egy rózsafán Eladom a kocsimat Elhagyott az asszony Erdő, erdő Ébresztő Édesapa gyere haza Én a cipőm sarkán járok Én csak dalolni, mulatni szeretek Fűzfa alatt Gyere haza Mihály Gyere velem, gyere ne félj Győztünk Ha majd a nyarunknak vége Ha t

megvesz
Vas Gábor Magyar muzsika harmonikára

Vas Gábor Magyar muzsika harmonikára

Magyar muzsika harmonikára Összeállította és átírta Vas Gábor Hangszer/letét: Harmonika Műfaj: Pedagógiai előadási darabok Nyelv: magyar, angol, német Terjedelem: 40 oldal Formátum: Bach (23 x 30,2 cm) Súly: 0,151 kg Első megjelenés: 2004. január Kiadó: Editio Musica Budapest Katalógusszám: 14372 ISMN: 9790080143728 Jelenleg világszerte nő a harmonika népszerűsége. A legkülönbözőbb zenei műfajok hallhatók a hangszer jellegzetes hangján. Az album az elmúlt századok magya

megvesz
Dáridós  lakodalmas rock 2

Dáridós lakodalmas rock 2

TARTALOMJEGYZÉK   Akácfa virága A levél Alsó-felső-király-ász A naményi halastó A sátramban minek élek Asztalozik a roma A vadlibák már elrepültek Az anyósom látja már a világ végét Az asszony verve Áll ma a lakodalom Óbudán Átmulatok én sok éjszakát Boldog gyermekkor Boldogságra vár a szívem Boris, te Boris Búra, búbánatra születtem Csak az ökör iszik magában Csak egy könnycsepp

megvesz
Vas Gábor In vino veritas – Borban az igazság

Vas Gábor In vino veritas – Borban az igazság

In vino veritas - Borban az igazság Magyar mulatós dalok ének- és hegedűszólam zongorakísérettel, harmóniajelzéssel Összeállította és közreadja Vas Gábor Hegedűszólam: Mészáros Tivadar Hangszer/letét: Ének (hegedű) és zongora Műfaj: Magyar nóta Nyelv: magyar Terjedelem: 56 oldal Formátum: Bach (23 x 30,2 cm) Súly: 0,225 kg Első megjelenés: 2001. június Kiadó: Editio Musica Budapest Katalógusszám: 50279 ISMN: 9790080502792 Borban az igazság!' - A kottaalbum ennek a

megvesz
Bartók Béla Gyermekeknek II. Szlovák népdalok felhasználásával

Bartók Béla Gyermekeknek II. Szlovák népdalok felhasználásával

Bartók Béla: Gyermekeknek II. Szlovák népdalok felhasználásával Közreadta Lampert Vera, Vikárius László Hangszer/letét: Zongora Sorozat: Különnyomatok a Bartók Összkiadásból Műfaj: Pedagógiai előadási darabok Nyelv: magyar, angol Terjedelem: 68 oldal Formátum: K/4 (23,5x31) Első megjelenés: 2020. augusztus Kiadó: Editio Musica Budapest Katalógusszám: 20039 Más kiadói szám: 5455 ISMN: 9790080200391 Bartók 1908 és 1911 között komponálta első pedagógiai célú

megvesz