A Pinus densiflora 'Umbraculifera' – Törpe vöröskérgű japán erdeifenyő főbb jellemzői
sokrétű felhasználhatósággal rendelkező fenyőoltvány
néha több törzset is nevel, ernyő alakú koronával bokorrá vagy kisebb fává fejlődik
lassan növekszik, kifejlett korában 3-4 méter magas, és 3 méter széles lesz
az ágakon élénkzöld tűlevelei kettes csomókban ülnek
3-6 cm nagyságú, felálló, tojásdad tobozai eleinte kékeszöldek, majd éretten barnára színeződnek
napos helyre ültesse
jó vízgazdálkodású, enyhén savanyú kémhatású talajban fejlődik a legszebben
száraz területeket is elviseli
szoliterként, vagy más fajta örökzöldek alkotta csoportba ajánlom ültetni
A Pinus densiflora 'Jane Kluis' – Törpe japán erdeifenyő főbb jellemzői igen dekoratív törpe erdeifenyő fajta gömb habitussal rendelkezik, mely az idők során kiszélesedik hajtásai sűrűn és tömötten állnak nagyon lassan növekszik, egy év leforgása alatt mindössze 6-8 cm hajtásnövekedést produkál felnőtt korában is csak 1-1,5 méter magas, és 1,5-2 méter széles 4-6 cm hosszú tűlevelei világoszöld színűek, melyek az ágakon kettes csomókban ülnek napos helyre ültesse jó vízgazdálko
A Pinus sylvestris 'Saxatilis' – Törpe erdeifenyő főbb jellemzői törpe növekedésű erdeifenyő fajta lombjának színe szürkéskék napos helyre ültesse talajban nem válogatós, de a jó minőségű földkeverékekben szebben fejlődik tömött habitussal rendelkezik sziklakertbe, szoliterként, sírokra, vagy akár dézsába ültetve ajánlom
(ejtsd: pícea densziflóra) Szállítási méret: 20-40 cm magas Kiszerelés: 5 literes kertészeti konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápanyagban dús földkeverék Egész évben ültethető!
A Pinus sylvestris 'Watereri' – Erdeifenyő főbb jellemzői kifejletten 3-5 méter magas szürkés-zöld lombszínnel, széles, kúp habitussal rendelkező erdeifenyő fajta kisebb kertekbe, sziklakertbe, vagy akár dézsába ajánlom ültetni
A Viburnum rhytidophyllum - Ráncoslevelű / Örökzöld bangita főbb jellemző Habitus: Felfelé törő hajtásrendszerű, széles, terebélyes, örökzöld cserje. Kifejlett magassága 3-4 méter. Levelei középzöldek, a levélerezet jól kivehető, a levél ezért ráncosnak tetsző. Virág: A virágai fehér színűek, illatosak. Május-júniusban nyílnak. A virágkezdemények, bimbók a tél folyamán is díszítik már a bokrot. Termés: Termést ritkán érlel, más bangiták ritkán porozzák. Talajigény: Laza szerkezetű, jó víz
A Pinus heldreichii (syn.: Pinus leucodermis) 'Schmidtii' – Törpe páncélfenyő főbb jellemzői törpe növekedésű, gömb habitust fejlesztő páncélfenyő fajta sűrű, zárt lombozat jellemzi, mely eleinte gömb, majd később kúpos formába alakul át igen lassan növekszik, egy év leforgása alatt mindössze 3-5 cm-es hajtásnövekedést produkál felnőtt korában 0,5-0,6 méter magas a 2-4 cm hosszú, sötétzöld tűlevelek kettes csomókban ülnek az ágakon napos helyre ültesse talaj iránt nem vál
A Pinus nigra 'Nana' – Törpe feketefenyő főbb jellemzői maximális magassága 1,5-2 méter, és ugyanilyen szélesre terebélyesedik, így alakítva ki egyfajta gömb habitust, mely idővel kúpossá válik napos helyre ültesse talaj iránt nem igényes jól tolerálja a szárazságot, de a nyári nagy forróságban öntözze meg sziklakertbe, vagy dézsába ajánlom ültetni
Viszonylag gyors növekedésű (évente 15-30 cm) örökzöld. Kékeszöld tűlevelei télen sárgászölddé színeződnek. Kifejlett magassága 30-60 cm, szélessége 150-200 cm. Az idősebb példányok 1–2 m2-es foltot képeznek. Vízigénye alacsony, csak aszály idején érdemes öntözni, amikor a talaj már csaknem száraz. Jó vízáteresztő képességű talajt igényel. A tűző napot kedveli, de a gyengén árnyékos helyeken is megél, bár nem ez az ideális számára. Jó várostűrű fajta. Sziklakertbe, rézsűbe, vagy talajtakarónak ültes
A Pinus mugo 'Mops' – Havasi törpefenyő főbb jellemzői ez az egyik leggyakrabban telepített törpe fenyő fajta sűrűn elhelyezkedő, felfelé törekvő ágrendszere zárt lombozatot képez alakja lapított gömböt formáz igen lassan növekszik 10 év alatt éri csak el az 1-1,5 méteres magasságot 2-4 cm hosszú, sötétzöld tűlevelei kettes csomókban ülnek az ágakon napos helyen fejlődik szépen talaj iránt nem igényes, azonban a pangó vizet megsínyli sírokra, sziklakertekbe, vagy akár s
A Chamaecyparis obtusa 'Nana Gracilis' - Hinoki álciprus, törpe japán hamisciprus főbb jellemzői: A Chamaecyparis obtusa 'Nana Gracilis' - Hinoki álciprus, törpe japán hamisciprus, az egyik legnépszerűbb törpe fajta. Fiatal korban gömbölyded, később szabálytalan kúp alakú koronát nevel. Levelei sötétzöldek, fényesek, kicsik, pikkelyesek és laposak. Az ágak sűrűn nőnek, hajtásai kagylószerűek, ami a növénynek tömör és texturált megjelenést kölcsönöz. Éves növekedése 7-15 cm, végl
Sötétpiros, csokrosan és gazdagon virágzó törpe rózsa, a második virágzása is bőséges. Betegségekre nem érzékeny fajta.
Élén piros színű, csokrosan virágzó törpe rózsa, a második virágzása is bőséges. Betegségekre nem érzékeny.
A borbolyák a sóskaborbolya félék (Berberidaceae) családjába tartozó növénynemzetség, mely Dél-Európában, Északnyugat-Afrikában és Nyugat-Afrikában őshonos. A Törpe japán vérborbolya gyors növekedésű, sűrű lombozatú, tüskés, gömbölyded formájú lombhullató cserje. Levelei sötétvörösek, melyek ősszel kárminpirosra színeződnek. Tavasszal tömegesen nyílnak jellegzetes illatú sárga virágai, melyekből tojásdad alakú, fényes pirosas bogyók fejlődnek, egész télre táplálékot nyújtva a madaraknak. Napos helyre ülte
Bordó virágú, csokrosan és gazdagon virágzó törpe rózsa. Márk Gergely nemesítette. A második virágzása is bőséges. Betegségekre nem érzékeny fajta.
Fehér, csokrosan virágzó törpe rózsa, a második virágzása is bőséges. Betegségekre nem érzékeny fajta.