Rem, Bikkuri: Devil's Candy - Pandora szerencséje 2. manga kötet

Rem, Bikkuri: Devil's Candy - Pandora szerencséje 2. manga kötet

Rem, Bikkuri Devil's Candy - Pandora szerencséje 2. manga kötet
Olvass bele ide kattintva Devil's Candy - Pandora szerencséje 3. manga beleolvasó
Túlélni a középiskolai éveket nem csupán a jó jegyekről szól főleg az ördögök, szörnyek és káosz világában, ahol a leckék maguk is igen erőszakosak. A Hemlock Szíve Akadémia diákjának, Kazu Packlynak rá kell döbbennie ebben az iskolában még egy vulkánkitörés sem nyűgözné le a tanárokat, úgyhogy egy Pandora nevű lány megalkotásával csillogtatja meg zsenialitását.
Kazu nehezen fogadja el Pandora egyre erőteljesebb önállósodását. Eközben egy rivális elitakadémia, a Skarlát Korona kihívja a Hemlock Szíve hozzájuk méltatlan diákjait egy igencsak brutális Rántotta játékra. Hamarosan a gonosz démonok is felismerik Pandora végtelen erejét, úgyhogy most már nem csak Kazu, de ők is küzdenek a figyelméért. Vajon készen áll arra Pandora, hogy kitegye magát a démonvilág gyűlöletének, amelynek az iskola falain túl semmi sem szab határt
Extra bónuszfejezettel
Szöveg BikkuriIllusztráció Remfordította Tót Barbaraméret 148 x 210 mmoldalszám 224 oldal
ISBN 978-963-470-283-2

megvesz
Rem, Bikkuri: Devil's Candy - Pandora szerencséje 1. manga kötet

Rem, Bikkuri: Devil's Candy - Pandora szerencséje 1. manga kötet

Rem, Bikkuri Devil's Candy - Pandora szerencséje 1. manga kötet Olvass bele ide kattintva Devil's Candy - Pandora szerencséje 1. beleolvasó Túlélni a középiskolai éveket nem csupán a jó jegyekről szól főleg az ördögök, szörnyek és káosz világában, ahol a leckék maguk is igen erőszakosak. A Hemlock Szíve Akadémia diákjának, Kazu Packlynak rá kell döbbennie ebben az iskolában még egy vulkánkitörés sem nyűgözné le a tanárokat, úgyhogy egy Pandora nevű lány megalkotásával csillogtatja meg zsenialitását. Kez

megvesz
Rem, Bikkuri: Devil's Candy - Pandora szerencséje 3. manga kötet

Rem, Bikkuri: Devil's Candy - Pandora szerencséje 3. manga kötet

Rem, Bikkuri Devil's Candy - Pandora szerencséje 3. manga kötet Túlélni a középiskolai éveket nem csupán a jó jegyekről szól főleg az ördögök, szörnyek és káosz világában, ahol a leckék maguk is igen erőszakosak. A Hemlock Szíve Akadémia diákjának, Kazu Packlynak rá kell döbbennie ebben az iskolában még egy vulkánkitörés sem nyűgözné le a tanárokat, úgyhogy egy Pandora nevű lány megalkotásával csillogtatja meg zsenialitását. Pandora összetűzése a Skarlát Korona ügynökeivel a várost irányító veszélyes dé

megvesz
Deadpool Szamuráj manga 1. puhafedeles kötet

Deadpool Szamuráj manga 1. puhafedeles kötet

Deadpool Szamuráj manga 1. puhafedeles kötet Olvass bele ide kattintva Deadpool Szamuráj manga 1. beleolvasó Mindenki kedvenc szájmenéses zsoldosának kedve szottyant felfedezni a mangákat is Deadpool tehát Tokióba költözik, ahol azon nyomban meg is gyűlik a baja néhány kőkemény arccal. Amúgy minden a szokásos mederben folydogál ismert és új szuperhősökkel áll össze, istenekkel hadakozik, koncertre megy, és néha-néha ott hagyja a helyszínen valamelyik végtagját. Szóval semmi extra.Hol is tartottunk Ja, ige

megvesz
Deadpool Szamuráj manga 2. puhafedeles kötet

Deadpool Szamuráj manga 2. puhafedeles kötet

Deadpool Szamuráj manga 2. puhafedeles kötet Miután briliáns első kötetünkben Deadpool Tokióba költözött, és csatlakozott a Bosszúállókkal szövetséges japán Szamurájosztaghoz, azonmód neki is látott, hogy rendet vágjon a részben saját maga által keltett káoszban. A maga durva módján finom lelkű hősünk, mindenki kedvenc szájmenéses zsoldosa, Deadpool visszatér ebben a nem kevésbé briliáns kötetben. A kedves olvasók pedig végre választ lelnek arra, hogyan jön a képbe Loki, aki az árnyékban ármánykodva áhítj

megvesz
Darker Than Black 2. manga: A Fekete Kaszás

Darker Than Black 2. manga: A Fekete Kaszás

Darker Than Black 2. manga A Fekete Kaszás November 11, az MI6 ügynöke, kapcsolatba lép Klanggal azzal a céllal, hogy ismét elindítsák a Wiegenlied projektet. Hei végre nyomára lel Musiknak, aki tudja, hol van jelenleg a húga. Megkezdődik a nagyszabású küzdelem Hei, Klang és November 11 között Ki marad életben A népszerű tévésorozat alapján készült manga második, befejező kötete

megvesz
Yusuke Osawa: Pókember: Hamis pók puhatáblás manga NORMÁL változat

Yusuke Osawa: Pókember: Hamis pók puhatáblás manga NORMÁL változat

Yusuke Osawa Pókember Hamis pók puhatáblás manga NORMÁL változat Olvass bele ide kattintva Pókember Hamis pók beleolvasó Egy esetlen tinédzser magára ölti Pókember jelmezét, de hamar megtanulja, hogy a szuperhősök élete nem csak menő fotókból és lájkokból áll. Ju új középiskolája rémes. Rosszul teljesít az óráin, és kilóg a társaságból. De minden megváltozik, amikor egy sikátorban megtalálja Pókember levetett jelmezét. Eleinte szórakoztató felvenni a kosztümöt, és játszani a hőst, de amikor sorra felbukk

megvesz
Tensei Shitara Ken Deshita - Reincarnated as a Sword - Penge az új életem 1. puhatáblás manga

Tensei Shitara Ken Deshita - Reincarnated as a Sword - Penge az új életem 1. puhatáblás manga

Tensei Shitara Ken Deshita - Reincarnated as a Sword - Penge az új életem 1. puhatáblás manga Olvass bele ide kattintva REINCARNATED AS A SWORD - PENGE AZ ÚJ ÉLETEM 1. beleolvasó Kard által élj Egy nevesincs rabszolgalány, a feketemacskák népének elárvult kölyke. És egy legendás beszélő kard, benne egy földi férfi lelkével, aki nagyon szeretné tudni, mit keres itt. Nem elég, hogy a sanyarú sorsú macskalánynak semmi esélye megszökni a mágikus béklyók szorításából, egy napon társai szörnyű vérengzés áldoz

megvesz
Manga sketch book - A5, 20 lap

Manga sketch book - A5, 20 lap

Manga sketch book - A5, 20 lap A Manga sketch book a Sakura vállalattól egy 20 lapos tömb kiváló minőségű sima papírral (sima szemcsék), 250 g/m² grammsúllyal.  Méretek: formát A4 (14,8 x 21 cm)

megvesz
Manga sketch book - A3, 20 lap

Manga sketch book - A3, 20 lap

Manga sketch book - A3, 20 lap A Manga sketch book a Sakura vállalattól egy 20 lapos tömb kiváló minőségű sima papírral (sima szemcsék), 250 g/m² grammsúllyal.  Méretek: A3 (42 x 29,7 cm)

megvesz
LIMITÁLT Yusuke Osawa: Pókember: Hamis pók keménytáblás manga

LIMITÁLT Yusuke Osawa: Pókember: Hamis pók keménytáblás manga

LIMITÁLT Yusuke Osawa Pókember Hamis pók keménytáblás manga Olvass bele ide kattintva Pókember Hamis pók beleolvasó Extrák a normál változathoz képest - kemény tábla, alternatív borító- 8 oldalas színes, festett képekből álló galéria- korlátozott (limitált) példányszám Egy esetlen tinédzser magára ölti Pókember jelmezét, de hamar megtanulja, hogy a szuperhősök élete nem csak menő fotókból és lájkokból áll. Ju új középiskolája rémes. Rosszul teljesít az óráin, és kilóg a társaságból. De minden megváltozik

megvesz
Betwixt puhatáblás horror manga

Betwixt puhatáblás horror manga

Betwixt puhatáblás horror manga Olvass bele ide kattintva Betwixt manga beleolvasó Sokan úgy hiszik, a felfedezett, feltérképezett világ és az ismeretlen között éles határvonal húzódik. Pedig az sokkal inkább egy mezsgye, egy külön világ és mindaz, ami ezen a határon terül el, zsigeri rettegést kelt az emberben, amikor találkozik vele. Márpedig pontosan erre a bizarr, tudatalattink határán fel-felsejtő helyre kalauzol el ez a manga-antológia, amiben japán és nyugati alkotók tesznek kísérletet arra, hogy

megvesz
Minyonok 2. - Pánikhangulat

Minyonok 2. - Pánikhangulat

A minyonok visszatérnek. Egy különös szer hatására közülük néhányan szörnyé változnak. Szerencséje ezt a helyzetet a tőlük megszokott könnyedséggel kezelik.

megvesz
Mato, Mr Tan: Ningyo manga előrendelés!

Mato, Mr Tan: Ningyo manga előrendelés!

Mato, Mr Tan Ningyo manga előrendelés A nagy sikert aratott manga, a Jizo alkotóinak legújabb, a japán mitológiából merítő, varázslatos története Létezik egy sűrű rengeteg Japánban, Aokigaharában, amelyet a fák tengerének vagy az öngyilkosok erdejének is hívnak... Egy titokzatos halálesetet követően az áldozat öccse, Kai azzal a feltett szándékkal keresi fel a rossz hírű vidéket, hogy fényt derítsen testvére halálának okára. Ám ahogy egyre mélyebben hatol be a vadonba, az erdő mintha kezdene átalakulni, é

megvesz
Rainbow Rowell akciós csomag (Fangirl manga 1., Csak így tovább regény)

Rainbow Rowell akciós csomag (Fangirl manga 1., Csak így tovább regény)

Rainbow Rowell akciós csomag (Fangirl manga 1., Csak így tovább regény) Itt olvashatsz bele a regénybe Csak így tovább beleolvasó Nézz bele itt a mangába Fangirl manga 1. beleolvasó

megvesz
Rainbow Rowell: Fangirl 1. manga

Rainbow Rowell: Fangirl 1. manga

Rainbow Rowell Fangirl 1. manga Olvass bele ide kattintva Fangirl 1. manga beleolvasó A Rainbow Rowell idehaza is nagy sikert aratott regényéből készült szemet gyönyörködtető mangaadaptáció nemcsak friss ízt ad a jól ismert és szeretett történetnek, de még új jelenetekkel is színesíti azt. Cath Simon Snow-rajongó. Oké, mindenki Simon Snow-rajongó, de Cath számára ez maga az élet. Sokan állítják, hogy már kinőttek ebből a közegből, ő mégis képtelen maga mögött hagyni Eddig nem volt szüksége valóságos barát

megvesz