Ron Zacapa XO 0,7 l 40%

Ron Zacapa XO 0,7 l 40%

2000-es évben debütáló Zacapa Centenario Edition XO Rum a Nemzetközi Rum Fesztiválon arany, majd platina díjat is nyert a szuper-prémium kategóriában. A lepárló 1976-ban jött létre, neve a Guatemala keleti részén található Zacapa város 100 éves fennállása előtt tiszteleg. Az itt készülő rumot egyszer passzírozott, sűrített „cukornádmézből készítik, amely eljárás jóval ritkább, mint a széles körben alkalmazott melasz alapú rumkészítés. A párlatok érlelése is a rumok között egészen egyedi eljárással történik, ugyanis a Spanyolországban készülő sherry, solera nevű érlelési metódusát alkalmazzák. Ennek lényege, hogy a tölgyfahordókat hatalmas raktárakban egymásra pakolva tárolják és mindig a legalsó sorban lévő hordó tartalmát palackozzák a fölötte lévőből pótolva azt, így haladva egészen a legfelső hordóig. Ezáltal állandó ízt és minőséget tudnak garantálni. Az előállítási folyamat fent említett különlegességei és természetesen Lorena Vazquez keverőmester szakértelme is nagyban hozzájárul a Zacapa Centenario Edition XO Rum sikereihez. A Zacapa rumjai számtalan nemzetközi elismerést és díjat nyertek már, többek között a Zacapa volt az első, aki bekerült a Nemzetközi Rum Fesztivál Híresek Csarnokába, a Chicagóban székelő Beverage Testing Institute pedig 95 feletti pontokkal jutalmazta italait.

megvesz
Ron Zacapa Centenario XO Gran Reserva Especial rum 0,7L 40% dd.

Ron Zacapa Centenario XO Gran Reserva Especial rum 0,7L 40% dd.

Ron Zacapa Centenario XO Gran Reserva Especial rum 0,7L 40% dd. Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök és koktél alapanyagok szakértője.

megvesz
Ron Zacapa Edicion Negra Solera Gran Reserva 43% dd.0,7

Ron Zacapa Edicion Negra Solera Gran Reserva 43% dd.0,7

Ron Zacapa Edicion Negra Solera Gran Reserva 43% dd.0,7 Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök és koktél alapanyagok szakértője.

megvesz
Ron Zacapa Centenario no.23 rum dd. 0,7L 40%

Ron Zacapa Centenario no.23 rum dd. 0,7L 40%

A Ron Zacapa Centenario Sistema Solera 23 Rum 6 és 23 éves kor közötti rumok keverékét tartalmazza. Ez a rum csodálatosan bonyolult mézédes vajkaramellával, fűszerezett tölgyfával és aszalt gyümölccsel, kiemelve a solera érlelési folyamatának összetettségét. Világos mahagóni színű, a hosszú hordós érlelés tónusaival.

megvesz
ZACAPA RUM CENTENARIO 0.7L PDD.   40%

ZACAPA RUM CENTENARIO 0.7L PDD. 40%

Guatemala déli partvidékén, a legtermékenyebb vulkanikus talajon termelt kiemelkedő minőségű cukornádból készített rumkülönlegesség. A hazánkban kapható rumokkal ellentétben a Zacapa nem melaszból, hanem a frissen betakarított cukornádból, vagyis az elsőként préselt „szűz cukornád-mézből” készül, ezáltal is biztosítva az egyedi ízgazdagságot. A figyelmes lepárlást követően 2300 méter tengerszint feletti magasságban érlelik a Zacapa rumokat. Itt, a „felhők felett” a hűvös, párás hegyi környezetben már alac

megvesz
Ron Zacapa Centenario no.23 rum dd. 1L 40%

Ron Zacapa Centenario no.23 rum dd. 1L 40%

A Ron Zacapa Centenario esetében a valódi tartalomhoz igényes külső is párosul. A Zacapa rumjai eleinte a pálmalevélből készült (ún. petate) gyékényfonatos üvegben kerültek eladásra, amely ősi, a majáktól származó, a helyi kultúrához szervesen kapcsolódó fonat ma is megtalálható a palack közepén.   A lepárló 1976-ban jött létre, neve a Guatemala keleti részén található Zacapa város 100 éves fennállása előtt tiszteleg. Az itt készülő rumot egyszer passzírozott, sűrített cukornád léből (ún. cukornád mézbő

megvesz
Ron Zacapa Centenario XO Gran Reserva Especial rum 0,7L 40% dd.

Ron Zacapa Centenario XO Gran Reserva Especial rum 0,7L 40% dd.

A guatemalai rum, a Ron Zacapa Centenario XO Rum Solera Gran Reserva Especial egy nagyon kívánatos sötét rum, amely a Nemzetközi Rum Fesztiválon aranyat nyert, többek között 2002-ben a Super Premium kategóriában a platina díjat! Illat: nagyon összetett, barna cukor, melasz, bourbon, cédrusfa, pipadohány, csokoládé, gyümölcs és pálinkás vaj jegyei. Ha ez nem lenne elég, akkor jön az íz, intenzív barna cukor, fűszeres tölgy, karamella, még több pipadohány és cédrus jegyekkel. Hosszú lecsengés, amely nagy