Ugyanaz a folyó – Putyin háborúja a nők ellen

Ugyanaz a folyó – Putyin háborúja a nők ellen

„A fontos történeteket csak akkor látjuk fontosnak, ha érthetőek számunkra, és csak akkor lesznek érthetőek, ha felismerjük a mögöttük álló jelenségeket.”


Sofi Oksanen esszéjében fontos történetek olvashatók, bűn elhallgatni őket, beszélni kell róluk. Ahhoz, hogy megértsük, és felismerjük a mögöttük álló jelenségeket, a szerző történelmi, kultúrtörténeti és társadalmi kontextusba helyezi Ukrajna és az Orosz Föderáció háborúját. Azt járja körül, hogyan használja fel Oroszország újra a korábbi háborúk forgatókönyveit Ukrajnában, és miért akarja elhallgattatni a nőket belföldön és külföldön egyaránt. A Nyugat elhitte, hogy ilyen Európában nem ismétlődhet meg. Megismétlődött, és a szemünk előtt ismétlődik meg újra és újra. A szerző véleménye szerint Oroszország háborúja egyszersmind a női egyenjogúság ellen vívott háború is, amely során a népirtásban fegyverként használják a nemi erőszakot.


Az Ugyanaz a folyó megrázó és hiteles összefoglaló a háború egy olyan aspektusáról, amit a mai napig mély hallgatás övez.

megvesz
Star Wars: A klónok háborúja

Star Wars: A klónok háborúja

A klónok háborúja során vesd bele magad, oldd meg közösen a feladatot. A játék alapja a méltán híres Pandemic társasjáték, ahol a játékosok jedikből álló csapatként együttműködve védelmezik a Köztársaságot.

megvesz
Csillagok háborúja - 3D puzzle - Halálcsillag - 543 db

Csillagok háborúja - 3D puzzle - Halálcsillag - 543 db

Csillagok háborúja - Halálcsillag3D puzzle 543 darabból, 10 éves kortól a Ravensburger cégtől.

megvesz
Star Wars: A klónok háborúja társasjáték

Star Wars: A klónok háborúja társasjáték

Mentsétek meg a Köztársaságot! A Star Wars: A klónok háborúja a legendás űropera világában játszódó, kooperatív stratégiai játék, amely a Pandemic szabályrendszerére épül – minifigurákkal! A játékosok egy jedikből álló csapat tagjaiként, egyedi képességeik összehangolásával próbálják megvédeni a Köztársaságot.

megvesz
Marbushka: A folyó társasjáték

Marbushka: A folyó társasjáték

A lassú, titokzatos folyó rengeteg ismeretlen lényt rejt. Ahhoz, hogy felfedezd ezeket, szükséged lesz megfelelő felszerelésre és egy jó nagy adag szerencsére. A kutató lesz a győztes, aki az út végén a legkülönlegesebb teremtményeket mutatja be!

megvesz
Város, Ország, Folyó fémdobozban

Város, Ország, Folyó fémdobozban

Város, Ország, Folyó fémdobozban    Vásárold meg most, 3290-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!

megvesz
A világ háborúja – A gyűlölet évszázadának története (4. kiadás)

A világ háborúja – A gyűlölet évszázadának története (4. kiadás)

A XX. század az emberiség történetének messzemenően legvéresebb évszázada – a véres század az első világháborút megelőző konfliktusokkal kezdődött, és a hidegháború utórezgéseinek számító háborúskodásokkal végződött. Hogyan magyarázható meg az erőszak megdöbbentő mértéke és hevessége, amikor a tudomány és a gazdaság előrehaladásának köszönhetően az emberiség jelentős része jobban élt, mint korábban bármikor? 1900-ban a világ sok tekintetben éppen olyan „globalizált” volt, mint manapság. Az emberek mind

megvesz
A világ háborúja – A gyűlölet évszázadának története (3. kiadás)

A világ háborúja – A gyűlölet évszázadának története (3. kiadás)

A XX. század az emberiség történetének messzemenően legvéresebb évszázada – a véres század az első világháborút megelőző konfliktusokkal kezdődött, és a hidegháború utórezgéseinek számító háborúskodásokkal végződött. Hogyan magyarázható meg az erőszak megdöbbentő mértéke és hevessége, amikor a tudomány és a gazdaság előrehaladásának köszönhetően az emberiség jelentős része jobban élt, mint korábban bármikor? 1900-ban a világ sok tekintetben éppen olyan „globalizált” volt, mint manapság. Az emberek minde

megvesz
Star Wars X-Wing: Különleges erők, TIE kiegészítő

Star Wars X-Wing: Különleges erők, TIE kiegészítő

Rendeld meg most a TIE/ke vadászt és erősítsd sereged a TIE űrhajóval! Folytatódjon a Csillagok Háborúja! Kattints a részletekért!

megvesz
Star Wars The Mandalorian - The Child

Star Wars The Mandalorian - The Child

3D-s asztali lámpa a Csillagok háborúja világából ismert Grog, azaz A gyermek képmásával.

megvesz
Star Wars - Kulcstartó - Chewbacca

Star Wars - Kulcstartó - Chewbacca

Akaszd a kulcsodra vagy a hátizsákodra Chewbaccát, a Csillagok háborúja Millennium Falcon űrhajójának Chewbaccáját!

megvesz
Star Wars - figura - Speak No Evil Stormtrooper

Star Wars - figura - Speak No Evil Stormtrooper

A Stormtrooper, a Csillagok háborúja birodalmi gyalogos katonájának szép figurája, aki emlékeztetni fog arra, hogy a rossz dolgokat nem mondják ki.

megvesz
Aranyásók 3 - A Párbaj

Aranyásók 3 - A Párbaj

Az Aranyásók Szabotőr 3. kiadása során az Aranyásók korábbi változataitól eltérően csak két fél párbajozik egymás ellen. A játék célja itt is ugyanaz, azaz szabotáld ellenfeled sikereit! Legyen ez egy törött csákány vagy egy zárt ajtó útján. A játék végén az lesz a nyertes, aki a harmadik forduló végére több aranyat gyűjt össze.

megvesz
Star Wars bögre - Chewbacca törzs

Star Wars bögre - Chewbacca törzs

300 ml térfogatú kerámia bögre a Csillagok háborúja Chewbacca motívumával. Ideális egy csésze reggeli kávéhoz.

megvesz
Csillagok háborúja - Palack - Stormtrooper

Csillagok háborúja - Palack - Stormtrooper

750 ml-es üvegpalack Stormtrooper sisak alakban. A palackot üresen küldjük, így töltse meg kedvenc italával. Az alkohol tárolása még soha nem volt ilyen stílusos.

megvesz
Star Wars - Palack - Han Carbonite

Star Wars - Palack - Han Carbonite

A karbonitba zárt Han Solo és a Csillagok háborúja híres Millennium Falcon hajója elkísér téged ezen a rozsdamentes acél palackon, bárhová is mész az ismert és ismeretlen galaxisban!

megvesz