Ismeretterjesztés - Társadalomtudományok - Politika, szociológia

Ugyanaz a folyó – Putyin háborúja a nők ellen

Ugyanaz a folyó – Putyin háborúja a nők ellen

„A fontos történeteket csak akkor látjuk fontosnak, ha érthetőek számunkra, és csak akkor lesznek érthetőek, ha felismerjük a mögöttük álló jelenségeket.” Sofi Oksanen esszéjében fontos történetek olvashatók, bűn elhallgatni őket, beszélni kell róluk. Ahhoz, hogy megértsük, és felismerjük a mögöttük álló jelenségeket, a szerző történelmi, kultúrtörténeti és társadalmi kontextusba helyezi Ukrajna és az Orosz Föderáció háborúját. Azt járja körül, hogyan használja fel Oroszország újra a korábbi háborúk

megvesz
Milyen a diktatúra

Milyen a diktatúra

Negyven évvel a kötet megjelenése után az új kiadás még mindig aktuális, hiszen a világban nagyon sok helyen van diktatúra vagy egyeduralmi rendszer. A könyvből a legfiatalabbak megismerhetik a diktatúra működését, romboló és káros következményeit. Továbbá megtanulhatják, hogy a diktátort ha leváltani mindig nem is, de elűzni el lehet, hogy aztán az új rendszer helyet adjon a szabadságnak és az emberi kiteljesedés lehetőségének. A könyv végén tesztkérdések vannak, melyek segítségével kicsik és nagyok t

megvesz
A holnap ára – A jövőnket alakító technológiai és gazdasági folyamatok

A holnap ára – A jövőnket alakító technológiai és gazdasági folyamatok

Különleges korban élünk. A technológiai fejlesztések gyorsabb ütemben haladnak, mint ahogy képesek lennénk felfogni azokat. Elképesztő sebességgel változó világunkban egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne próbáljunk meg lépést tartani. A helyi és a globális gazdaság számára mielőbb egy új keretrendszert kell megteremtenünk, különben a technológiai fejlődés, ahelyett hogy jólétet teremtene, könnyedén romboló erővé válhat. A technológia és az e-kereskedelem világában vezetőként és kieme

megvesz
A Biden család – Az elnök családjának ötven évig tartó útja a hatalomig

A Biden család – Az elnök családjának ötven évig tartó útja a hatalomig

Joe Biden az Egyesült Államok 46. és egyben legidősebb elnöke, akit 79 éves korában választottak meg erre a pozícióra. Még emlékezhetünk arra, hogy megválasztását milyen forrongó belpolitikai események kísérték, melyek egy része mögött elődje, Donald Trump és emberei álltak. A megmozdulások tetőpontjaként a Trump-hívők 2021. január 6-án megostromolták a Kongresszus épületét, a Capitoliumot, hogy megakadályozzák az új elnök beiktatását, amelyre január 20-án mégis sor került. Biden ellen már a választási

megvesz
A karrierépítés szabályai

A karrierépítés szabályai

Több mint tíz új szabállyal A személyes siker útmutatója „A karrierépítés szabályai” iránytű azoknak, akik szeretnének a csúcsra jutni. Sir Antony Jay, az „Igenis, miniszter úr!” című nagy sikerű angol tévésorozat egyik írója és a Video Arts cég alapítója Egyeseknek a munka simán megy. Minden erőfeszítés nélkül lépegetnek előre, mindig tudják, mit kell tenni és mondani az adott szituációban, előléptetik őket, fizetésemelést kapnak, és irigylésre méltó eredményeket tudnak felmutatni. Van valami, ami

megvesz
A béke az egyetlen út - David Grossman az izraeli–palesztin konfliktusról

A béke az egyetlen út - David Grossman az izraeli–palesztin konfliktusról

„Szüntelenül azon kell igyekeznünk, hogy egyszerre legyünk Athén és Spárta. És egyáltalán nem tudhatjuk: élhetünk-e valaha is normális, szabad, stabil, biztonságos életet. Fenyegetettség és aggódás nélkül. Lehetünk-e valaha is otthon.” „Úgy tűnik, meg kell járnunk a poklot, hogy eljussunk odáig, ahonnan kivételesen derült időben legalább a mennyország távoli peremét látni.” David Grossman évek óta kommentálja az izraeli és palesztin helyzetet nemzetközi magazinokban (The Guardian, Frankfurter Allgemei

megvesz