A nyugati és a keleti vallások lélektanáról (ÖM 11. kötet) (3. kiadás)

A nyugati és a keleti vallások lélektanáról (ÖM 11. kötet) (3. kiadás)

A vallás problémája központi helyet foglal el Jung életművében. E kötet olyan, főként érett korában született munkáit tartalmazza, melyek kifejezetten vallási kérdéseket tárgyalnak. Tanulmányaiban feltárja a különböző nyugati és keleti vallások alapját képező egyetemes ősi elképzeléseket, az emberi léleknek az istenihez való viszonyát előre mintázó archetípusos tartalmakat.

Korunkban, amikor sokan elveszítették kapcsolatukat a hagyományos vallási formákkal, s vallási téren nagyfokú elbizonytalanodás mutatkozik, a Jung által közvetített újfajta szemlélet ismét utat nyithat a vallásos értékek mélyebb megértéséhez. A szerző tudós létére maga is mélyen hívő ember volt, s távol áll tőle, hogy a vallásos hit transzcendens tartalmait pszichológiai összefüggésekre próbálja egyszerűsíteni. Vizsgálódása középpontjában a hívő ember és annak a numinózussal való kapcsolat erőterében végbemenő lelki fejlődése áll. A keresztény gondolkodás történeti fejlődését érintő elemzései megvilágítják a modern nyugati kultúra kialakulásának lélektani-szellemi hátterét.

Első ízben jelenik meg Magyarországon az az életműsorozat, amely lényegében Jung valamennyi fontos munkáját eredeti formájában tartalmazza. A Scolar Kiadó 21 kötetesre tervezett sorozata izgalmas szellemi kalandot kínál: a lélektan tudományában való elmélyedést, egy nagyformátumú egyéniség megismerését, s remélhetően ezeken keresztül az olvasók gondolkodásmódjának kiszélesedését, önismeretének bővülését. Ezek a kötetek mind önállóan, mind egymással összefüggésben izgalmas olvasmányoknak ígérkeznek.

megvesz
Két írás az analitikus pszichológiáról (ÖM 7. kötet)

Két írás az analitikus pszichológiáról (ÖM 7. kötet)

A Két írás az analitikus pszichológiáról alapvető fontosságú mű, melyet az egyik legjobb bevezető olvasmánynak tartanak Jung munkásságához, és egyaránt ajánlott jungiánus és nem jungiánus olvasóink számára. A jungi fogalomrendszer az orvosi praxison túlmenően a szellemi, lelki vizsgálódás széles körében jelenik meg; ez a lényegre törő, csillogó logikájú okfejtés a modern humán ismeretvilág alapművei közé sorolható. Célja a tudattalan természetének és pszichológiájának nagy ívű feltérképezése, háttér-inf

megvesz
A szellem jelensége a művészetben és a tudományban (ÖM 15. kötet) 2. kiadás

A szellem jelensége a művészetben és a tudományban (ÖM 15. kötet) 2. kiadás

A kiváló személyiségek teljesítménye többféle módon szemlélhető. Az egyik ezek közül, amikor egyéni fejlődésük, az őket befolyásoló történelmi, illetve a nehezen meghatározható kollektív hatások – más szóval a korszellem – fényében nézzük őket. Jung figyelme mindenekelőtt a korszellemet kompenzáló vagy abból fakadó nagy kulturális mozgalmak – kiváltképpen az alkímia –, valamint az egymástól oly különböző területeken, mint a medicina, a pszichoanalízis, az orientalisztika, a képzőművészetek és az irodalom,

megvesz
A személyiség fejlődése (ÖM 17. kötet) (2. kiadás)

A személyiség fejlődése (ÖM 17. kötet) (2. kiadás)

„A személyiséget mint az ember teljességének kifejeződését C. G. Jung a felnőtt ember ideáljaként írta le, amelynek tudatos megvalósítása az élet delén túl az emberi fejlődés végcélja. Ennek eszköze az individuáció. Munkássága vége felé Jung e cél megértésére és leírására szentelte a legnagyobb figyelmet. Ugyanakkor köztudomású, hogy az én a gyermek- és fiatalkorban keletkezik és szilárdul meg. Elképzelhetetlen lenne az individuációs folyamattal foglalkozni anélkül, hogy a fejlődés ezen korai szakaszával

megvesz
Pszichológia és alkímia (ÖM 12. kötet)

Pszichológia és alkímia (ÖM 12. kötet)

Beleolvasok A középkorban oly népszerű alkímia – amely bizonyos értelemben a kémia elődjének is nevezhető – a huszadik században sokáig az áltudományok szimbólumának számított. A modern kor tudósai szerint az alkimisták zavaros hókuszpókuszai a fémek transzmutációjának megvalósítására – különös tekintettel az aranycsinálásra a „bölcsek köve” segítségével –, az örök ifjúság és élet elixírjének megalkotására és a mesterséges élet megteremtésére eleve sikertelenségre kárhoztatott, értelmetlen tevékeny

megvesz
Erdei vetélkedő (Póniszív 17.)

Erdei vetélkedő (Póniszív 17.)

Anninak van egy titka: az erdőben vár rá Póniszív. Egy vadló. Együtt olyan sebesen száguldanak, mint a szél. Egy vetélkedő a lovakkal az erdőben – micsoda kaland! Anninak és a barátainak mindenképp nyerniük kell. Tomot, az új társukat is szeretnék bevenni a csapatukba, de a sánta fiú még a terápiás lovak hátára sem tud felülni. Itt már csak Póniszív segíthet! Magával ragadó történet egy hihetetlen barátságról PÓNISZÍV KALANDJAI 1. kötet: Anni talál egy pónit 2. kötet: Póniszív veszélyben 3.

megvesz
Erdélyi finomságok könyve (2. kiadás)

Erdélyi finomságok könyve (2. kiadás)

A mintegy kétszáz ételreceptet ismertető szakácskönyv az ínycsiklandó erdélyi ízek világát varázsolja a konyhánkba. A könyvből megismerhetjük a hagyományos erdélyi ételkészítési módokat, a nyárson és roston sütés, a bográcsban főzés fortélyait. A méltán híres tárkonyos levestől a vinettekrémen át az ordás palacsintáig a legváltozatosabb erdélyi finomságokkal, húsos és zöldséges különlegességekkel, egytálasokkal, klasszikus édességekkel gazdagíthatjuk a vasárnapi ebédek vagy a hétköznapi vacsorák választék

megvesz
Lélektani típusok (ÖM 6. kötet) (2. kiadás)

Lélektani típusok (ÖM 6. kötet) (2. kiadás)

Az életműsorozat legújabb kötete a szerző egyik legismertebb munkája, a Lélektani típusok, amely eddig csak kivonatosan jelent meg magyar nyelven. Jung ebben az alapművében a lélek bizonyos tipikus struktúráit és működési módjait mutatja be, hogy segítse önmagunk és embertársaink megértését. Az általa itt bevezetett fogalmak azóta nemcsak a pszichológiában, hanem részben a köznyelvben is elterjedtek. E fogalmakat a mű utolsó fejezetében részletesen definiálja. Jung az Előszóban így írt az elképzeléseir

megvesz
A tudattalan dinamikája (ÖM 8. kötet)

A tudattalan dinamikája (ÖM 8. kötet)

Az Összegyűjtött Munkák 8. kötete, A tudattalan dinamikája túlnyomórészt olyan írásokat tartalmaz, amelyek Jung alapvető felismeréseit és lényeges munkahipotéziseit mutatják be. Hat tanulmány foglalkozik a szerző egyik fontos művével, a Wandlungen und Symbole der Libido-val szemben megfogalmazott ellenvetésekkel, illetve dokumentálják  a libidóelméletét, amelynek kidolgozását 1912-ben kezdte meg, de csak 1928-ban zárta le. Az „Elméleti gondolatok a pszichés tényező lényegéről” című írás mindenekelőtt a

megvesz
Matematika (21. kiadás)

Matematika (21. kiadás)

Az olvasó a világ egyik legnépszerűbb matematikakönyvét tartja a kezében. A klasszikussá vált kötet az általános iskolai tananyagtól indulva tartalmazza a középiskolai ismereteket, és bevezetést nyújt a felsőbb matematikába is. Használhatóságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ez a 21. kiadása. A szerző az alapoktól kezdve a legmodernebb ismeretekig valamennyi témát érthető magyarázatokkal és szemléletes példákkal közvetít a matematika iránt érdeklődőknek. A 21., jubileumi kiadás kiadói előszava:

megvesz
A Nyugati Királyság Lovagjai társasjáték

A Nyugati Királyság Lovagjai társasjáték

A Nyugati Királyság társasjáték trilógia második tagja műfajának legjobb tulajdonságait ötvözte és megújította, így minden eddiginél izgalmasabb és összetettebb játékélményt nyújt. A győzelemhez szinte végtelen számú út vezethet, a játékosoknak pedig teljes szabadsága van a sajátjuk kialakításában. Kombináld okosan az akcióid, tervezd meg tudatosan a lépéseid, és nyerj! Az ország virágzásnak indult, de máris fenyegetéssel kell szembenéznie: betolakodók fosztogatják a vidéket! Szaracének leselkednek a hatá

megvesz
Az archetípusok és a kollektív tudattalan (ÖM 9/I. kötet) (2. kiadás)

Az archetípusok és a kollektív tudattalan (ÖM 9/I. kötet) (2. kiadás)

Az archetípusok és a kollektív tudattalan C. G. Jung analitikus felfogásának központi fogalmai. Eredetüket a szerző legkorábbi publikációjáig, a Zur Psychologie und Pathologie sogenannter occulter Phänomene (1902) című orvosi disszertációig követhetjük vissza, amelyben egy fiatal hisztériás médium fantáziáiról számol be, és hasonló forrásokat követve vizsgálódik. A nevezett két fogalomra számos későbbi írásában utal; lassanként egyre határozottabb körvonalat öltöttek az első meghatározások, amelyeket azon

megvesz
A nagy western utazás társasjáték 2. kiadás

A nagy western utazás társasjáték 2. kiadás

A nagy western utazás társasjáték második kiadása lenyűgöző és szórakoztató játékélményt nyújt a játékosoknak, akiknak a feladata, hogy saját szarvasmarha-csordájukat irányítsák a közép-nyugati prérin, és eljussanak Kansas City-be.

megvesz
Tisztogatás (2. kiadás)

Tisztogatás (2. kiadás)

Sofi Oksanen a Helsinki Színművészeti Akadémián tanult dramaturgiát. A színházhoz való vonzalom gyümölcse első drámája, melyet fergeteges közönségsikerrel mutatott be 2007-ben a finn Nemzeti Színház. A mű főszereplői és eseményei azonban túlnőttek a színpadi kereteken – így született meg a drámából a világsikert hozó regény: a Tisztogatás. A kötet Finnország első számú bestsellerévé vált, eddig 140 000 eladott példánnyal. Számos irodalmi díjjal jutalmazták: többek közt Finlandia-díjat kapott 2008-ban; 201

megvesz
A szimbolikus élet (ÖM 18/II. kötet)

A szimbolikus élet (ÖM 18/II. kötet)

Az életműsorozat 18. kötetét Jung korábban még németül is nehezen hozzáférhető írásai alkotják, amelyek olyan témákat érintenek, melyekkel tudományos alapossággal is foglalkozott.   A szimbolikus élet című kétrészes kötet különleges helyet foglal el ebben az életműsorozatban. Jung ugyanis tudományos munkássága során számos olyan előadást tartott, illetve rengeteg olyan könyvismertetőt, előszót és újságcikket írt, melyek sokáig még német nyelven is nehezen voltak elérhetők, pedig az életmű szerves rész

megvesz
Sztálin tehenei (új kiadás)

Sztálin tehenei (új kiadás)

Noha Anna egészségesnek tűnik, mégsem tipikus finn kamasz lány – anyja a vasfüggöny mögül került az 1970-es évek nyugati világába, más szokások, más viszonyok közé. Anna lakóhelyén, a „tősgyökeres finn kisvárosban” az emberek gyanakodva tekintenek a keleti blokkból menekült emberekre – legyen az bármilyen nemzetiségű, ők már csak ruszkik maradnak. A nők pedig kurvák… E bélyeg beleégett Anna lelkébe, s hogy lemossa magáról származása „szégyenét” anyjával együtt a titkolózást választja – soha ki ne derül

megvesz