A szív böjtje

A szív böjtje

„A címadó kisregény tanúsítja, hogy magam is kutya vagyok. A kötetben vannak novellák, tárcák (utóbbiak az 1989–90-es átváltozás környékéről), szövegek, őrültnek tűnő, de megfejthető keresztrejtvény, esszé a Tarot jóskártyáról, angolból visszafordított versek Amerikáról,  japán és kínai, nőészeti rockesszé és sok más. A kötetzáró kisregényben kortársaimnak hozzám írott leveleiből rajzolódik ki a pályám, az első megjelent novellámtól a Híd című regényemig. Az Élet és irodalom balhé volt a megjelenéskor, ma már irodalomtörténet.”

Temesi Ferenc
Részlet a könyvből:

Én tudom a titkot: nincs semmi tudnivaló. Csak egy, a szeretet. A körmöm hegyéig szeretetből vagyok én. A szívem sajog belé, ha rágondolok, hogy az embereknek már csak szívzörejeik vannak. A szívüket meg „ketyegőnek” hívják. Valamikor lelkes állatok voltak ők is, hasonlatosak a kövekhez, füvekhez, felhőkhöz, de gőgjükben megrekedtek az emberi állat szintjén. Agyuk és szívük között csupán a vér kering, nem a lélek fészkel bennük többé, csak a halálfélelem. És még ezt hívja némelyikük Istennek! Halálfélelem – jó vicc. Mintha egyáltalán meg lehetne halni. Én már 33 kutyaöltőt megéltem, s amilyen pechem van, a következő létben megint embernek kell lennem, de ezen a marhaságon már mosolyogni sincs kedvem. Kutyamosoly – nem hiszitek, mi?



A könyv megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. (www.nka.hu)




A könyv megvalósulásához hozzájárult  a PKÜ/MKA által támogatott jogtiszta Adobe szoftver.

megvesz
Minecraft - 3D puzzle - Szív - 54 darab - 54 darab

Minecraft - 3D puzzle - Szív - 54 darab - 54 darab

3D Minecraft - Szív puzzle 54 darabból, amely 8 éves kortól alkalmas a Ravensburger cégtől.

megvesz
IQ Love

IQ Love

1 fő 7 éves kortól 120 feladvány magyar nyelvű Mi a különlegessége? - dupla játéktábla (téglalap és szív alakú), tört alakzatok is vannak benne Mit fejleszt ez a játék? - koncentráció 5/5 - problémamegoldás 5/5 - logika 4/5 Mekkora a doboza? - mini

megvesz
StarCraft póló - Zerg szív Kapható méretek:: S

StarCraft póló - Zerg szív Kapható méretek:: S

Hivatalosan engedélyezett Starcraft póló 100% pamutból! A szíved a Zergekhez tartozik? Mutasd meg ezzel a pólóval! Tökéletes minden Starcraft eseményre, fesztiválra vagy játékversenyre - tudasd mindenkivel, melyik faj a legjobb!

megvesz
StarCraft póló - Zerg szív Kapható méretek:: L

StarCraft póló - Zerg szív Kapható méretek:: L

Hivatalosan engedélyezett Starcraft póló 100% pamutból! A szíved a Zergekhez tartozik? Mutasd meg ezzel a pólóval! Tökéletes minden Starcraft eseményre, fesztiválra vagy játékversenyre - tudasd mindenkivel, melyik faj a legjobb!

megvesz
DUPLO® LEGO® szív doboz (10909)

DUPLO® LEGO® szív doboz (10909)

A DUPLO® LEGO® doboz szívvel (10909 ) 1,5 éves kortól használható a Lego-tól.

megvesz
Hősök útja  társasjáték

Hősök útja társasjáték

A hősök útja csupa kaland és viszontagság. Van, akit a küzdelmek nemesítenek, van akit megrontanak. A hősnek Te jelölöd ki az útját, de az elvetett rúnák nyomán a sors egyengeti. Szerencsére, ha bölcsen választod meg az ösvényt, hősöd beteljesíti majd a sorsát. Hogy tisztalelkű, nemes hősként ér-e oda, vagy olyasvalakiként, akinek kezéhez vér tapad és mellkasában romlott szív dobog, csak a Te döntéseiden múlik!

megvesz
Disney Animated

Disney Animated

Dolgozz együtt a Disney animációs stúdió híres csapatával a mozimágia teremtéséért! A játékban öt klasszikus Disney-filmet kell létrehoznod részletes háttérképekkel, élénk festőszínekkel és lendületes hangokkal, hogy életre keltse az ikonikus történeteket a vásznon - de a gonosztevők ezekből a filmekből sietni fognak a határidőiden és minden káoszt létre fognak hozni. Egy csapatként a stúdió erejét kell használnod - szív, koncentráció, inspiráció, eltökéltség és csapatmunka - hogy legyőzd a gonosztevőket

megvesz
Lángoló szív (Lósuttogó Akadémia 7.)

Lángoló szív (Lósuttogó Akadémia 7.)

Kanada vad, tágas erdeiben áll egy fehér kastély: Snowfields. Ebben az internátusban képzik a világ legjobb lovasait, és itt gyógyítják a sérült lelkű lovakat. Zoe szíve csupa égő seb. Tanára, Caleb Cole, a híres lósuttogó elhagyja Snowfieldset – és elviszi magával Zoe barátját is! Pedig mindkettőjükre nagy szükség volna. Egy éjjel a semmiből felbukkan az internátus területén egy vörös mén. Látszik rajta, hogy súlyos trauma érte. Csak egyvalakit enged közel magához: Caleb utódát. Csakhogy Zoe nem bízik

megvesz
PlayStation 4 Biomutant

PlayStation 4 Biomutant

lj t egy lenyűg zően sz p, k l nleges ny lt vil g kalandot a Biomutant j t kkal, amelyben olyan llatok a főszereplők, amiket m g soha nem l tt l! A vil got betegs g s jtja. Az let F j nak gy ker ből most hal l sziv rog, a t rzsek pedig megosztottak, s v g n lk l h bor znak. Sz ks g van valakire, aki egyes ti a n pet, s l re ll a vil g megment s nek! A THQ Nordic s a 101 Experiment j t k ban egy gy ny rű vil got j rhatsz be a saj t magad ltal l trehozott karakterrel, s lvezheted a harcműv szete

megvesz
Persona 5 Tactica (Switch)

Persona 5 Tactica (Switch)

Egy furcsa incidenst követően a Phantom Thiefek egy bizarr világa csöppennek, ahol a polgárok egy diktátor uralma alatt élnek. Egy magukat Légionáriusnak hívó katonai csoport halálos fenyegetése elől egy titokzatos forradalmár, Erina segítségével szöknek meg, aki a segítségért cserébe egy visszautasíthatatlan ajánlatot tesz. Vajon mi rejlik Erina ajánlata mögött?  EGY ÉRZELMES FORRADALOM Vezesd a szív felkelését a Persona ikonikus univerzumában játszódó új történetben ÉPÍTSD FEL AZ ÁLOMCSAPATOD

megvesz
Deodatus – A férfi és egy város tört.én.elme (2. kiadás)

Deodatus – A férfi és egy város tört.én.elme (2. kiadás)

„Deodatus nem én vagyok. Még csak nem is hasonlít rám, ami magamra nézve nem feltétlenül előnyös. Fondorlatos bárgyúság lenne bármiféle önéletrajzi kulcsot sejtetni, mert nincs ilyen. Deodatus az én ürügyem a szeretetre. Annak kimondására és elhallgattatására, hogy tartozni kell valahová, és jó tudni, hol van ez. A megérkezés távolról sem térérzés, hanem viszonyítási pont: a szív földrajza. Olyan könyvet szerettem volna írni, amelynek lapjaira az emberek odaképzelhetik saját életük valaha volt és majdani

megvesz
A vadhattyúk

A vadhattyúk

Andersen egyik leginkább magával ragadó meséje A vadhattyúk. Miután a kis királylányt gonosz mostohája elűzte az atyai háztól, magányosan barangol az erdőben, szeretett bátyjai után sóvárogva. Egyszer csak tizenegy gyönyörű hattyút pillant meg. Meg tudja-e menteni a gonosz varázslattól a testvéreit? – merthogy a tizenegy hattyúkirályfi nem más, mint a királylány átokkal sújtott bátyjai… A mese tulajdonképpen a lélek érési folyamata: a szív és a szeretet próbatételének zarándokútja. A szöveg alapját Rab

megvesz
Eltitkolt érzelmek (Lósuttogó Akadémia 11.)

Eltitkolt érzelmek (Lósuttogó Akadémia 11.)

Kanada vad, tágas erdeiben áll egy fehér kastély: Snowfields. Ebben az internátusban képzik a világ legjobb lovasait, és itt gyógyítják a sérült lelkű lovakat. A szőre akár az olvasztott fekete csokoládé, a szeme mint egy tengerszem kékje, és csodás, kifürkészhetetlen jellem – Isaac, Zoe barátja még sosem volt oda ennyire egy lóért. Zoe a szünidőben elutazik Új-Zélandra a fiúval, aki új lovat keres, amelyet majd magával vihet Snowfieldsbe, a lósuttogó képzésre. Csakhogy a lélegzetelállító állatnak van

megvesz
Hősök útja

Hősök útja

A hősök útja csupa kaland és viszontagság. Van, akit a küzdelmek nemesítenek, van akit megrontanak. A hősnek Te jelölöd ki az útját, de az elvetett rúnák nyomán a sors egyengeti. Szerencsére, ha bölcsen választod meg az ösvényt, hősöd beteljesíti majd a sorsát. Hogy tisztalelkű, nemes hősként ér-e oda, vagy olyasvalakiként, akinek kezéhez vér tapad és mellkasában romlott szív dobog, csak a Te döntéseiden múlik! A  Hősök útja társasjátékban  a játékosok egy-egy hőst irányítanak majd, és végigkísérik, sőt,

megvesz
Fogyás és az inzulinrezisztencia – Kódold újra a tested 8 nap alatt!

Fogyás és az inzulinrezisztencia – Kódold újra a tested 8 nap alatt!

Beleolvasok „Nem érted, miért nem tudsz lefogyni, pedig szinte alig eszel? Eleged van a különféle csodadiétákból? Inzulinrezisztens vagy, és nem tudod, mi lehet a kiút ebből az állapotból? Akkor ez a könyv neked szól! Az itt bemutatott kísérleteim által nem titkolt célom az, hogy megmutassam, hogyan alakítsd úgy a tested, ahogyan csak szeretnéd. A mérések bárki által elvégezhetők, semmi más nem kell hozzájuk, csak egy otthoni vércukorszintmérő. Olvass figyelmesen, és én bebizonyítom, hogy a különböző táp

megvesz