FEGYENCEDZÉS

FEGYENCEDZÉS

Hogyan kell edzeni akkor, ha VALÓBAN AZ ÉLETED múlikaz IGAZI erődön és keménységedenA legtöbb testedzéssel foglalkozó rendszer a háziasított embertípusnak szól, azaz olyanoknak, akik viszonylagos biztonságban élik az életüket, erejüket büszkeségből ápolják, teljesítményt látnak benne, és nem a túlélés feltétlen szüksége hajtja őket. A profi sportoló azért edzi a testét, hogy jól teljesítsen egy sporteseményen, nem pedig azért, hogy biztonságosan kerüljön ki egy élet-halál küzdelemből. Még a katonák és a rendőrök is inkább a fegyvereik nyújtotta biztonságra támaszkodnak a győzelem eléréséhez, nem pedig saját nyers erejükre.Egyetlen olyan hely van a világon, ahol a nagyobb erő az élet és halál közti különbséget jelentheti ez pedig a jól őrzött börtön. Ebben a környezetben ahol a megfélemlítés napi gyakorlat a ragadozó egy pillanat alatt végezhet a gyengébbel. A börtönök kegyetlen világában az ember vagy hivatásos áldozat lesz, vagy megszerzi a túléléshez szükséges félelmetes erőt, ami azt jelzi a ragadozónak jobb, ha nem próbálkozik.PAUL WADE 19 évet töltött olyan pokoli helyeken, mint a San Quentin, az Angola vagy a Marion börtön. Félős és nyeszlett srácként lépte át a börtön kapuját és a föld egyik legerősebb embereként szabadult onnan. Paul Wade a fegyházban töltött időt arra áldozta, hogy kifejlessze a túléléshez szükséges félelmetes erőt. Ki gondolta volna, hogy éppen Amerika börtöneiben találjuk meg a hatalmas erő megszerzésének elveszett titkát Paul Wade úgy ásta ki ezeket a titkokat, mintha az élete múlt volna rajta és nyilván sok tekintetben pontosan ez volt a helyzet.Paul Wade kiszabadult megfizette tartozását a társadalomnak. Méghozzá nem csupán az átélt szörnyűségek által, hanem a legnagyszerűbb ajándékkal, amit csak adhatott a fegyencedzés technikáit bemutató könyve MINDENKINEK hasznára válhat, akinek elege van a puhányságból és igazi erőre vágyik
Oldalszám 172
Kötés típusa Puhatáblás

megvesz
FEGYENCEDZÉS 3.

FEGYENCEDZÉS 3.

Bivalyerősnek érzed magad Képes vagy hatalmas szabad súlyok felemelésére, és bármelyik konditeremben pumpált izomagyút kenterbe vernéd Netán még a lábaid is remekül szuperálnak, és te vagy a környék legfürgébb futója Ez mind király, de hátra ne dőlj, testvérem Régi haverod és edződ, Paul Coach Wade visszatért, hogy bevezessen a robbanékony erő lélegzetelállító világába, és olyan kőkemény gyakorlatok végrehajtásának képességével ajándékozzon meg, amelyekről korábban legföljebb álmodozni mertél Ahhoz ugyani

megvesz
CSAK AZ IZOM!

CSAK AZ IZOM!

Valóban képesek lehetünk jelentős izomtömeg-növelésre kizárólag saját testsúlyos gyakorlatok segítségével A hatalmas sikerű Fegyencedzés című könyv szerzője, PAUL COACH WADE szerint a válasz egyértelműen igen. A múlt legendás erőemberei és a jelen tudatos testépítői egyaránt hatalmas izomkupacokat pakoltak magukra és ehhez nem volt szükségük másra, mint azokra a módszerekre, amelyeknek Paul Wade legújabb könyvét szentelte. A már megjelenésekor alapműnek számító könyvet forgatva hamar kiderül ha

megvesz