Minden repül - Válogatott és új versek 1986-2016

Minden repül - Válogatott és új versek 1986-2016

Báthori Csaba költészete – erről az utóbbi évtizedben publikált verseskötetei tanúskodnak – a magyar líra Babits-i nyomdokain halad: a szerzőt kezdettől fogva az élet alapkérdései, világi jelenlétünk erkölcsi vonatkozásai és a plasztikus, de nem csupán az ötletességben megrekedt nyelvi formálás lehetőségei izgatták. Világát egyaránt gazdagítja a transzcendentális tartalmak iránti fogékonyság és az érzéki szféra bűvölete, és ha az ember megszokta kristályosan szikár, mégis derűre hajló költői beszédmódját, akkor minden sorában felfedezheti a gondolat gyöngédségét és az intellektus rugalmasságát. Báthori poeta doctus, aki azonban nem hivalkodik a formakezelés szemfényvesztésre csábító könnyedségével, hanem a formát mintegy „titokban tartja”.

Kötetünk Báthori Csaba eddigi hét verseskötetéből válogat. A sodró lírai anyag tömbjei között, szűk metszetben, közlünk néhány darabot a költő két nonszensz verseket tartalmazó könyvéből is (Csendélet kakassal, Csapások és csodák). A könyv utolsó ciklusában a lírai termés legújabb – kötetben eddig nem közölt – darabjaiból adunk ízelítőt.



Ajánlók, kritikák, interjúk:

litera.hu

Könyvbemutató- Youtube

Könyvhét

megvesz
Konami: Pro Evolution Soccer 2016 UEFA Euro 2016 (PlayStation 3)

Konami: Pro Evolution Soccer 2016 UEFA Euro 2016 (PlayStation 3)

A kiad s tartalmazza a Pro Evolution Soccer 2016-ot s az UEFA 2016 kieg sz tő tartalmat. A Konami tudja, hogy a labdar g s mitől a leg lvezetesebb, s az j PES 2016-ben minden benne van, hogy egy igazi s hamis thatatlan j t k lm nyt ny jtson a digit lis sportok kedvelőinek. Ezt bizony tja az is, hogy aPES 2016 a K lnben megrendezett Gamescom ki ll t son megkapta a legjobb sportj t ka d j t. A modernkori labdar g s hosszas tanulm nyoz sa ut n a PES produkci s csapata, teljesen tszabta a j t k mű

megvesz
A látvány / Kommentárok meg nem írt versekhez

A látvány / Kommentárok meg nem írt versekhez

​Nem versek, és mégis versek. De mi van mögöttük? Fenyvesi Orsolya rendhagyó kötete nemcsak annak megmutatására tesz kísérletet, hogy hogyan születik a vers, hanem a banalitásig hatoló őszinteség létjogosultságát is kutatja. A legapróbb rezdülések szintjén zajló drámákat tárja az olvasó elé, aki végtelennek tűnő gondolatspirálokon száguldva az őrületig, vagy csendes elmélkedés közben bábáskodik a szavak teremtésénél, és társszerzővé lép elő.

megvesz
Mintha muszáj lenne (2. kiadás)

Mintha muszáj lenne (2. kiadás)

Mind láttunk már – azaz ki ne látott volna – aranyhalat úszkálni egy gömbakváriumban megállíthatatlanul föl-alá. Ismerjük ezt a jellegzetes, alig hasonlítható érzést, amikor eldönthetetlen, a látvány komikuma vagy vigasztalhatatlan szomorúsága erősebb-e. Minél többször olvasom Szendrői Csaba verseit, annál határozottabban alakul a fejemben róluk egy ilyesfajta kép. Mert ezekben a szövegekben a szomorúság is könnyű egy kicsit, és a vicc mindig nehéz. Éjszakák, beszélgetések, lepkék gombostűre szúrva. Modem

megvesz
Konami: Pro Evolution Soccer 2016 (PES 16) (Xbox One)

Konami: Pro Evolution Soccer 2016 (PES 16) (Xbox One)

A term k le r sa A 2016-os vadban sem marad kih v n lk l a FIFA-sorozat, l v n rkezik a Pro Evolution Soccer 2016, ami minden eddigin l komolyabb jdons gokkal s v ltoz sokkal k v nja elk nyeztetni a virtu lis futball kedvelőit. Az j szezonban a k sz tők finom tottak a mesters ges intelligenci n s a fizik n, gy a j t kosok val szerűen tk znek, ezeknek pedig k vetkezm nyei is lesznek. Mindek zben az j mozdulatokkal l nyegesen v ltozatosabb cseleket s mutatv nyokat tudunk kivitelez

megvesz
A rózsa türelme

A rózsa türelme

Uri Asaf művészete a kortárs magyar líratörténet egyik különleges oltványa: nem kapcsolódik semmiféle áramlathoz, s boldog mozdulatlansága mintha kívül állna még az időfolyamaton is. Amolyan előd nélküli, mégis ősi beszéd ez, amely megrendítő erejét többek közt azzal alapozza meg, hogy gesztusaiban több ezer esztendős tudat- és tudásanyag párlatait őrzi és ragyogtatja. Uri Asaf gyengéd és mégis rendületlen költő: noha a művész, az ember – úgy tűnik – a senkiföldjén áll, mégis – ez bizonyos – mindenkihez s

megvesz
Átmeneti ember – Válogatott versek 2010–2020

Átmeneti ember – Válogatott versek 2010–2020

Az úton lévő költő sosem készülődik, sosem indul: csak viszik a tájak. És újból és újból megérkezik. És ott látogatóba megy. Élő és halott társakkal találkozik, át meg átváltozik. És fényképek készülnek, ahol egymásra néz evilág és túlvilág, és ő velük együtt néz a lencsébe, együtt a Kádár-kor alkonyatával, a gyerek- és felnőttkorral, a világ részleteinek tolongásában. Mégsem idegen ez az „átmeneti ember”, mert sehol sem csodálkozik el a korokon, a váltott színű időkön és nemzedékeken. Úgy vesz részt, hog

megvesz
Harry Potter - Funko figura - Ron a seprűn

Harry Potter - Funko figura - Ron a seprűn

Funko figura repül hozzánk egyenesen egy kviddics meccsről! Ron egy repülő seprűn a kapus sisakjával!

megvesz
Ön-zene (Scolar Versek)

Ön-zene (Scolar Versek)

Bajnai Nóra Katalin kötetében nincs semmi kimódoltság, mentes a kiszámíthatóságtól, a költő saját életét, gondolat- és érzelemvilágát egy szabadon kezelt formavilág segítségével gyúrja (édesgeti, csábítja) verssé. A karakterisztikus versbeszéd magától értetődően teremti meg és képezi a költészet lehetőségét, mert látásmódja és észjárása költői: kulcsot fő témája az én, az egy-személy mérlegre tétele, értékelése ad hozzá. A legifjabb költőnemzedék ígéretes tehetségének első kötete minden bizonnyal felkelti

megvesz
Marvel Champions - Nova Hero Pack

Marvel Champions - Nova Hero Pack

Egy fiú, egy sisak és egy intergalaktikus örökség! Sam Alexander nem akármilyen tinédzser, őt a Nova Corpsba, az űrrendőrségbe sorozták be. És az a dolga, hogy vigyázzon a családjára és a bolygóra, mint egy Nova hős, aki magasan repül!  

megvesz
Ubisoft: Just Dance 2016 (PlayStation 4)

Ubisoft: Just Dance 2016 (PlayStation 4)

A term k le r sa Minden eddigin l nagyobb jdons gokkal rkezik a t ncol s ritmusj t kok koron zatlan kir ly nak tekintett Just Dance-sorozat aktu lis vadja, amelyben ez ttal is az lesz a legfőbb feladatunk, hogy elsaj t tsuk a k l nf le koreogr fi kat, s a lehető legpontosabban előadjuk azokat korunk legismertebb sl gereire. A Just Dance 2016 olyan n pszerű előad k dalait tartalmazza, mint Lady Gaga, Calvin Harris, David Guetta vagy a The Black Eyed Peas, de a k sőbbiekben aktu lis s r k

megvesz
Wonder Woman 1984 - funko figura - Wonder Woman Arany páncélzat

Wonder Woman 1984 - funko figura - Wonder Woman Arany páncélzat

Wonder Woman már repül is, hogy megmentse a világot ennek a funko figurának a képében! Egészítsd ki gyűjteményedet Wonder Woman arany páncélban!

megvesz
Löw Immánuel válogatott művei II. – Fényszóró drágakövek

Löw Immánuel válogatott művei II. – Fényszóró drágakövek

Bár Löw Immánuel legendás szegedi főrabbi Mineralien der Juden című, a zsidók ásványainak művelődéstörténetét ismertető kézirata a holokausztban megsemmisült, a korábbi években a mű egyes fejezetei a világban elszórva megjelentek. A Löw Immánuel válogatott művei könyvsorozat második kötetében első alkalommal olvashatók magyarul a nagy mű megmaradt fejezetei.

megvesz
Star Wars: The Mandalorian Black Series - elektronikus sisak - Trapper Wolf

Star Wars: The Mandalorian Black Series - elektronikus sisak - Trapper Wolf

Trapper Wolf a Birodalom elleni lázadás veteránja, és most az Új Köztársaság pilótájaként szolgál. X-szárnyával egy olyan század tagjaként repül, amely a galaxis külső részein járőrözik.

megvesz
Konami: Pro Evolution Soccer 16 (PES 16) (Xbox One)

Konami: Pro Evolution Soccer 16 (PES 16) (Xbox One)

A term k le r sa A 2016-os vadban sem marad kih v n lk l a FIFA-sorozat, l v n rkezik a Pro Evolution Soccer 2016, ami minden eddigin l komolyabb jdons gokkal s v ltoz sokkal k v nja elk nyeztetni a virtu lis futball kedvelőit. Az j szezonban a k sz tők finom tottak a mesters ges intelligenci n s a fizik n, gy a j t kosok val szerűen tk znek, ezeknek pedig k vetkezm nyei is lesznek. Mindek zben az j mozdulatokkal l nyegesen v ltozatosabb cseleket s mutatv nyokat tudunk kivitelezni

megvesz
Melankólia

Melankólia

Báthori Csaba lírája a magyar és európai költészetnek ahhoz az orfeuszi-ontológiai vonulatához tartozik, amely Vladimír Holan vagy éppen Babits Mihály művészetével fémjelezhető. Új verseskötete egyetlen lombozatos szonettsorozat, amely az emberi lét általános, az embert évtizedeken át foglalkoztató témáit részletezi nagy művészi erővel (többek közt: élet, hivatás, szerelem, eltűnés, személyes változások, árulás, a természet rendje, hitetlenség). A versek valóságos elemei alig-alig jelennek meg a szövegben

megvesz