Élő Csenge Enikő első kötetében szereplő versek „súlyosak és szemtelenek, maghatóak, vidámak, vadak és őszinték” – és mind gyönyörű.
„Ennek a könyvnek a címszereplője az apa, de szól az anyáról is, meg a családról, a szerelemről, a halhatatlanságról, a testképzavarról, a szabadságról, sőt még azt is megtudjuk belőle, hogy melyik a világ legnagyobb slágere. De ezek a versek mégis az Istenhez fordulnak. Az Isten Élő Csenge számára reális valóság: a Legfőbb Létező, akár tagadja éppen, akár hiszi, akár kisbetűvel írja, akár Naggyal. Az ő számára az eső: többé nem az eső, hanem visszadobott imáim.
Istennel lehet pörölni, vitatkozni, lehet alkudozni. Megtették már az ószövetségiek is. Élő Csenge versei is pörölnek, vitatkoznak és alkudoznak, mert nála is nagy a tét: az élete. Nézd, Uram, ez az! Mit csináljak vele? Ezek a gyönyörű versek vagányul kiállnak költőjük lelki üdvéért: súlyosak és szemtelenek, meghatóak és vidámak, vadak és őszinték."
Kemény István
Beléptem apám régi laboratóriumába. A polcok tele voltak formaldehiddel töltött, furcsa üvegedényekkel. Az erős mahagóni íróasztalon egy kopott, bőrkötésű könyv hevert. Apám naplója...Remegő kezekkel kinyitottam a könyvet, amelybe az évek során felhalmozott tudás és kísérletek voltak lejegyezve. Az utolsó, tintafoltos oldalakon egy ambiciózus projekt részletei rejlettek, amit sajnos már nem tudott megvalósítani. Ekkor a mellkasomhoz szorítottam a naplót és elhatároztam: az életemet arra szánom, hogy bejez
II. Ludwig bajor király versenyt hirdetett országa építészei között! Egy csodás palotát kell tervezni az uralkodónak, mely méltó mind hozzá, mind a királysághoz. Vajon ki a legrátermettebb a feladatra? Aki a legnagyobb befolyást szerzi, azé lesz a munka és vele járó örök dicsőség!
Az álmok világa csodálatos – vagy épp ijesztő? Száraz Miklós Györgyöt mindig is vonzotta a misztikum, műveiben gyakorta merítkezett a tudatalattiba, s izgatta az álmok által hordozott üzenet. Legfrissebb regényét pedig teljesen ennek szentelte. Három főhős, három (vagy tán több száz) élet, három idősík… mindeközben robogunk az álmok világában. A több szálon és több időben játszózó cselekményt végig áthatja egyfajta lebegő állapot, melyben nem lehet élesen megkülönböztetni a valóságot az álmoktól. Üzennek-
A regény középpontjában egy kibontakozó szerelem és egy életen át tartó szövetség áll. A színhely Közép-Európa, Magyarország, 1956 októbere és novembere. Két ember, egy szegedi medika, egy orvostanhallgató lány, és egy börtönből csak hetekkel korábban szabadult, fiatal férfi, akit fegyveres, kommunista és államellenes szervezkedésért csuktak le évekkel azelőtt. Két ember, két családi és társadalmi, történelmi háttér. A nagy kérdés, el lehet-e bújni a lassan megszilárduló kádári diktatúra mindent látó és f
Száraz megeleveníti Trianont, a háborúkat, a kommunizmus legembertelenebb éveit, a börtönök világát és a Kádár-féle janus-arcú diktatúrát. Besúgók és forradalmárok, véletlenszerűen árulóvá vagy hőssé sodródott alakok, hastáncosnők és hithű pártasszonyok, „disszidensek” meg itthonmaradottak népesítik be e különleges hangulatú, már-már álomszerű világot. Pedig nem álmok szövedékében sodródunk, hanem a képtelen valóság tesz túl még az álmokon is. S ebben a világban nem lepődünk meg semmin sem: ha megjelenik
„Tuvja Bruk a nagyapám volt, Vera pedig a nagyanyám. Rafael, Rafi, R. az apám volt, ezt már tudjuk. És Nina… De hát Nina nincs a képen. Ez egy ilyen család.” – írja Gili a jegyzetfüzetébe. Vera kilencvenedik születésnapjára azonban Nina visszatér a kibucba, ahol anyja euforikus örömmel, lánya, Gili dühösen és Rafi nem szűnő rajongással fogadja. Ezúttal, úgy tűnik, Nina nem akar elmenekülni: sürgősen tudnia kell, mi történt életének első éveiben. Azt akarja, hogy az anyja mondja el neki, mi történt, amikor
Beleolvasok „A dolgok egyféleképpen történhetnek, tudniillik úgy, ahogyan történtek.” Talán eltelt egy másodperc, talán kettő, talán egy sem. Eldördült az ágyú, megrepedt a hegy. Gerlóczy Márton többkötetes identitásthrillerének második része ott folytatódik, ahol az első véget ért. A DNS-eredmény megérkezett a szicíliai kisváros csöndes sikátorába, a családregény szereplői szétszéledtek, és a történet helyén elindul a lefelé szívó gyors, forgó mozgás. Az aparegény apa nélkül marad. A Fikció máso
A Kossuth-díjas író a rendszerváltás után több száz oldalas besúgói jelentéseken rágta át magát, hogy kiderítse apja sorsát, a valahai iskolaigazgató, aztán 56 után meghurcolt, és segédmunkássá „lefokozott”, majd tanítóvá „visszaemelt” id. Temesi Ferenc életének önmaga előtt sem ismert titkait. Miként vetették ki hálójukat a besúgóhálózatok az egyszerű kisemberre? S miért is kellett épp őt megfigyelni? „Mindössze” három bűne volt: magyar volt, és keresztény, ráadásul gerinces ember, aki visszautasította
Niall Ferguson a rá jellemző lelkesedéssel és közérthetőséggel magyarázza el az olvasó számára, hogy a francia forradalom okait miért abban a tőzsdei buborékban kell keresnünk, amely egy elítélt skót gyilkos miatt alakult ki. Hasonlóképpen azt is bemutatja, hogy a világ hatodik leggazdagabb országának tartott Argentína a pénzügyi kudarcok eredményeként miként vált mára infláció tépázta csődtömeggé, és a pénzügyi forradalomnak köszönhetően hogyan válik a világ legnépesebb, de szegény országa egyetlen g
Concept társasjáték A Concept egy egészen új jellegű, feladvány kitalálós játék, amit már az Év játéka (Spiel des jahres) díjra is jelöltek. Akik az Activityt szeretik, azoknak a Concept társasjáték is kedvence lesz! Nagy előnye, hogy nem kell hozzá rajztudás, nem kell szerepelni sem, vagy egy perc alatt elhadarni a feladványt. A lényege mégis az önkifejezés, és kiválóan turbózza az asszociációs készséget! A játék egy szép, nagy, ikonokkal teli táblán történik, segítségünk pedig egy zöld kérdőj